Fellegi: Egyértelmű, hogy lehet válogatni az IMF-csomagok között

Vágólapra másolva!
A fejlesztési miniszter lemondásának bejelentése után elmondta, hogy a jövő héten Magyarországra érkezik Christoph Rosenberg, az IMF Magyarországért felelős vezetője és Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság képviselője, akikkel tárgyalni fog a megállapodásról.
Vágólapra másolva!

Fellegi Tamás csütörtök reggel parlamenti sajtótájékoztatóján bejelentette lemondását, indoklása szerint az IMF-tárgyalások vezetése és a fejlesztési minisztérium vezetése párhuzamosan nagy terhet jelent.

A felmentési kérelem bejelentése után beszélt az IMF-tárgyalásokról. Közölte hogy a jövő héten Londonban találkozik a három nagy hitelminősítő képviselőivel és befektetőkkel. Szintén a jövő héten Budapestre érkezik Christoph Rosenberg, az IMF Magyarországért felelős vezetője és Barbara Kauffmann, az Európai Bizottság képviselője, akikkel Fellegi tárgyalni fog a megállapodásról.

Arra a kérdésre, hogy az IMF melyik típusú konstrukcióját kéri Magyarország, Fellegi azt mondta, hogy minden helyzet egyedi, ezért minden megállapodás is az. Hozzátette, egyelőre a kapcsolatfelvétel történt meg, a konkrét tárgyalások januárban kezdődnek. "Addig értelmetlen lenne bármi konkrétumot mondani" - fogalmazott a miniszter.

Az IMF-konstrukcióról Fellegi annyit mondott, bár minden megállapodás egyedi, "az teljesen egyértelmű", hogy a szervezet által kínált hitelcsomagok közül lehet válogatni.

A kormány kiszabadítja a devizahiteleseket

Fellegi szerint az euró válsága nemcsak az eurózóna országainak jelent komoly gondot, hanem a gazdaságilag hozzájuk szorosan kapcsolódó államoknak, köztük Magyarországnak is.

Az IMF-fel és az Európai Unióval való megállapodásra egyrészt azért van szükség, hogy ne lehetetlenüljön el a piaci finanszírozás, másrészt pedig ezzel a lépéssel lehet megvédeni "a kormány eredményeit" - jelentette ki.

Fellegi közölte, az IMF-fel kötendő megállapodás ellenére Magyarország továbbra is marad a piaci finanszírozásnál, ha az nagyon megdrágul, akkor lehet az IMF-pénzre támaszkodni. Hozzátette, a kormány folytatja a munkát, többek között ki fogja szabadítani a devizahiteleseket a csapdából, meg fogja valósítani a Széll Kálmán-tervet.

Drágább sztrádamatrica

A sztrádadíjak módosítására vonatkozó újságírói kérdésre a miniszter azt válaszolta, a tíznapos sztrádamatrica bevezetése illeszkedik a régióban alkalmazott rendszerekhez. Az új matrica leváltja a négynaposat, és bár drágább lesz, többletszolgáltatás van benne, mert két hétvégén keresztül használható, ez pedig jobban illeszkedik a magyarok utazási szokásaihoz.

Arra a felvetésre, hogy az államnak túl költséges vállalkozás lehet a negyedik mobilszolgáltató létrehozása, a miniszter azt mondta, hogy nem az állam, hanem állami cégek mérlegelik a lehetőséget. Fellegi szerint helyénvaló, ha a megfelelő mérlegelés után kiderül, hogy hosszú távon nyereséges lehet az üzlet, akkor egy állami cég piacra lépjen ebben a szegmensben.