Selmeczi Gabriella: A szilveszteri buli után ismét támadnak a brókerek

Vágólapra másolva!
A Fidesz szóvivője szerint a kormánynak minden helyzetre van forgatókönyve, de arra készül, hogy eredményre vezetnek a tárgyalások az IMF-fel.
Vágólapra másolva!

"Mi arra készülünk, hogy az IMF-fel való tárgyalások eredményre vezetnek, egy védőhálóban szeretnénk megegyezni a IMF-fel, és akkor nem lesz szükség a B forgatókönyvre" - mondta Selmeczi Gabriella. A nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott, aki egyben a Fidesz szóvivője, egy az IMF-tárgyalásokra vonatkozó kérdésre azt mondta: természetesen mindegyik helyzetre van forgatókönyvük.

"Az a lényeg, hogy (...) Magyarország stabil gazdasági alapokon áll, ki tudjuk védeni ezt a napokban tapasztalható pénzügyi támadást is" - mondta Selmeczi Gabriella. Hozzátette: "Látszik az is, hogy január 2-án még béke és nyugalom volt a piacokon és a tőzsdén, majd amikor visszajöttek a szilveszteri buliból a brókerek, akkor újra támadásba lendültek. Január 3-án már látszott a forinton, hogy újra támadás éri az országot".

"Magyarországnak erős kormánya van, több mint kétharmados többséggel kormányozza a koalíció, több forgatókönyvünk van, megvédjük az országot ezektől a támadásoktól. És bármilyen döntés születik, akár IMF-fel vagy IMF nélkül, minden a magyar családok érdekét fogja szolgálni" - jelentette ki.

Az IMF-tárgyalásokért felelős miniszter csütörtökön bejelentette, hogy a kormány kész elfogadni a legszigorúbb felügyelettel járó készenléti hitelt is. Fellegi Tamás az után szólalt meg egy váratlanul bejelentett sajtótájékoztatón, hogy szerdán és csütörtök reggel újabb és újabb mélypontokra süllyedt a forint árfolyama. A miniszter közölte ugyanakkor, nem hajlandók elfogadni bármilyen feltételt a hiteltárgyalásokon.