Index: Két százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a végtörlesztő közszolgák

Vágólapra másolva!
Az Index birtokába jutott NGM-előterjesztés szerint két százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a közszférában dolgozók a devizahiteleik végtörlesztéséhez, a támogatott hitel összege pedig a gyerekek számától függ. Mivel már csak két hét van hátra a végtörlesztés határidejéből, a lemaradókat az árfolyamgát-rendszer tavaszi indulásánál kárpótolnák.
Vágólapra másolva!

A kormány a hétfői ülésén tárgyal a közszférában dolgozó devizahitelesek végtörlesztésének kamattámogatásáról. Az Index birtokába jutott előterjesztés szerint két százalékpontos kamattámogatást kaphatnak a közszférában dolgozók - nagyjából 53 ezer ember - a devizahitelük végtörlesztéséhez.

Az ismertetett előterjesztés szerint a gyermektelenek legfeljebb 3,75 millió forintos forinthitelre kaphatnák meg a 2 százalékpontos kamatkedvezményt, ez az összeg egy gyerekkel 4,5 millióra, két gyerekkel 5,25 millióra, míg három gyerek esetén 7,5 millióra növekedne. A kamattámogatás öt évig járna, és csak olyan hitel mellé, ahol a thm az egyéves állampapír-referenciahozamot legfeljebb 3 százalékponttal haladja meg.

A tervezet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) adatgyűjtésére hivatkozva azt írja: 53 ezer közszférában dolgozó összesen 185 milliárd forintnyi végtörlesztési szándékot jelzett. Ha mindegyikük végtörlesztene, abból a bankoknak 55 milliárd forintos többletvesztesége származna, melynek harmadát az állam vállalná át. A dokumentum megjegyzi, hogy az idei költségvetés készítésekor a kamattámogatás kiadásaival nem számoltak, így ez a tétel rontaná az egyenleget.

Az előterjesztés készítői több kockázatra is felhívják a kormány figyelmét. Például arra, hogy január végéig az Európai Bizottságnak el kellene fogadnia az állami támogatást, a lebonyolításról szerződést kell kötnie az NGM-nek a bankokkal és az államkincstárral, a bankoknak pedig ki kell dolgozniuk támogatott forinthiteles termékeiket.

Az előterjesztés készítői szerint feszültséget okozhat az intézményeken belül, ugyanis újra csak a devizahitelesek kapnának támogatást. Márpedig ez akár "kollégákat fordíthat egymás ellen" - olvasható az Index által ismertetett dokumentumban. Ezért azt javasolják a kormánynak, egyezzen meg a bankokkal abban, hogy a "kibővített árfolyamgát-rendszerbe először azokat engedjék be, akik a végtörlesztésre bejelentkeztek, de végül a végtörlesztés nem történt meg".