Csúcson a magyar készpénzállomány

MNB, Magyar Nemzeti Bank, állampapír hozam, bankjegy, pénz, Állami Pénzverde
Vágólapra másolva!
A lakossági devizaátváltások és a reálhozamból származó összegek tartalékolása miatt soha nem látott szintre nőtt a GDP-arányos készpénzállomány Magyarországon a múlt év utolsó negyedében, derül ki egy friss jegybanki jelentésből, amely szerint jelentősen csökkent a készpénzhamisítások száma.
Vágólapra másolva!

A múlt év végén 2693 milliárd forint összegű forint fizetőeszköz volt forgalomban, ez a harmadik negyedév végéhez képest 151 milliárd forintos, 6 százalékos növekedést jelent. A növekedés eredményeként a GDP-arányos készpénzállomány nemzetközi összehasonlításban eddig is igen magas értéke soha nem látott csúcsra, 9 százalék fölé emelkedett a 2010 és 2009 végén feljegyzett 8,5, illetve 8 százalékról - derül ki a Magyar Nemzeti Bank hétfői kiadott negyedéves jelentéséből.

A jegybanki jelentés szerint a készpénzállomány bővülése feltételezhetően azzal magyarázható, hogy a nyugdíjpénztári reálhozamok készpénzben teljesített kifizetéseinek egy részét a lakosság egyelőre készpénzben tartalékolja, másrészt a lakosság - a magasabb euróárfolyam miatt - forintra váltotta a devizatartalékait.

A forgalomban lévő bankjegyek értéke 2011 negyedik negyedévének végén mintegy 2640 milliárd forint volt, amely jelentős - 14 százalékos - növekedést mutat 2010 azonos időszakának végéhez képest. A bankjegyek mennyisége ezzel párhuzamosan 10 százalékkal nőtt, elsősorban a tíz- és húszezresek számának növekedése miatt.

A negyedéves jelentésből kiderül az is, hogy bár 2011 utolsó negyedévében kissé emelkedett a forintbankjegy-hamisítványok száma, a hamisítás éves átlagos mértéke jelentősen elmarad az elmúlt két évben feljegyzettnél. A korábbi kiugró évek után a forinthoz hasonló nemzeti valuták sorában jelenleg már átlagosnak tekinthető a hamisítás aránya. A negyedik negyedévben 849 darab hamis forintbankjegyet vontak ki a forgalomból. A hamisítványok számának csökkenése tükröződik az egymillió darab forgalomban lévő valódi bankjegyre egy év során jutó hamis bankjegyek számában is. Míg e mutató értéke 2010-ben 27 volt, tavaly 10-re csökkent.