Megalakult a Versenyképességi Tanács

Vágólapra másolva!
A fenntartható, viszonylag gyors gazdasági növekedéshez stratégiai feladat a magyar vállalatok versenyképességének javítása, Magyarország versenypozíciójának erősítése - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Budapesten, a Versenyképességi Tanács első ülését követő sajtótájékoztatón.
Vágólapra másolva!

A kormány célja, hogy biztosítsa az ehhez szükséges kiszámítható gazdaságpolitikai környezet és a gazdaság működéséhez szükséges hosszú távú, áttekinthető keretfeltételeket.

A testület vezetője, a gazdasági és közlekedési miniszter, társelnöke, Sugár András, a Befektetői Tanács elnöke. Az alakuló ülésre meghívást kaptak a Pénzügyminisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium képviselői, valamint több gazdasági érdekképviseleti szervezet.

Az alakuló ülésre meghívást kapott a Pénzügyminisztérium, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, valamint az Oktatási Minisztérium képviselői, valamint több gazdasági érdekképviseleti szervezet.

Ez utóbbiak között volt a Befektetői Tanács, a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, a Menedzserek Országos Szövetsége, a Joint Venture Szövetség, továbbá a Nemzetközi Vállalatok Országos Társasága.

A Versenyképességi Tanács (VT) a magyar gazdaság versenyképességét rövid-, közép- és hosszú távon meghatározó gazdaságpolitikai döntések, cselekvési programok koncepcióit vitatja meg. A gazdasági tárca vezetője újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy a Versenyképességi Tanács nem az Országos Érdekegyeztető Tanács versenytársa.

Csillag István jelezte: az általa irányított testület várhatóan kéthetente ülésezik majd. Következő ülésén a középtávú gazdaságpolitikai stratégia lesz napirenden.