Ismét kapható a négynapos matrica

Vágólapra másolva!
December 1-jétől ismét kapható az állami autópályákon használható négynapos sztrádamatrica - jelentette be Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szombaton.
Vágólapra másolva!

December közepére ígérték, ám az eredeti tervektől eltérően hétfőtől újra kapható az állami autópályákon használható négynapos matrica. A korábban csak nyáron kapható matricát 970 forintért lehet megvásárolni a téli és tavaszi hónapokban, ugyanis májustól - egészen októberig - 1270 forint lesz az ára - mondta Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter szombaton, miután átadta az M3-as autópályát és Miskolcot összekötő M30-as 8,5 kilométeres szakaszát.

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban október közepén jelentették be, hogy ismét bevezetik a négynapos matricát, amit eredetileg a nyár végén kivontak a forgalomból. A június közepén megjelent "négynapos" sikere - több mint 1,2 millió fogyott belőle - viszont arra ösztönözte a gazdasági tárcát, hogy ismét bevezessék az állami sztrádákon érvényes matricát.