Járai: Teljesíthető a 2010-es euró

Vágólapra másolva!
Az euró 2010. évi magyarországi bevezetése még teljesíthető, de ehhez a gazdaságpolitikában következetességre, a fiskális politika szigorítására lesz szükség - mondta Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank elnöke szerdán, az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) budapesti rendezvényén.
Vágólapra másolva!
Járai: A 2010-es euróhoz szigorúbb gazdaságpolitika kell/uzletinegyed/hirek/hazaihirek/20041109jarai.html

A jegybank hétfői 50 bázispontos kamatcsökkentéséről elmondta: az elmúlt decemberi kedvező inflációs adat, valamint a javuló inflációs kilátások tették lehetővé az alapkamat mérséklését.

Járai Zsigmond szerint ezzel együtt a magyar gazdaság egyensúlyi helyzete, annak piaci megítélése a jövőben is óvatos kamatpolitikát tesz szükségessé az MNB részéről, mivel a hazai pénzpiacon az utóbbi hetekben a bizonytalanság jelei is mutatkoztak.

Járai Zsigmond elmondta: egyetért azzal, hogy magas a jegybanki alapkamat Magyarországon, de kérdés az, miért. Az alapkamatot mint irányadó kamatot, azért kell még magasan tartania a jegybanknak, mert a hazai gazdaságot számos bizonytalan tényező jellemzi. Ez a magas kamat egyben iránymutató a forintbefektetések hozama tekintetében is, amelyeknél az érdeklődés fenntartása miatt magas kamatfelárat biztosítanak a befektetőknek.