Módosítaná az iparkamara a 100 lépés programját

Vágólapra másolva!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) 25 pontból álló javaslatot dolgozott ki a kormány 100 lépés programjának sikeres végrehajtásához - közölte Parragh László szerdán. Az MKIK elnöke elmondta: a kamara megjelölte a javaslatainak végrehajtáshoz szükséges forrásokat is, így megvalósításuk nem jelentene többletkiadást a költségvetésnek.
Vágólapra másolva!

"A kamara egyetért az adózók körének szélesítésével, ugyanakkor aggályosnak tartja, hogy a költségvetés bevételeinek növelésére irányuló intézkedések mellett nem látszik a törekvés a kiadások csökkentésére" - mondta Parragh László.

Az iparkamara a vállalkozások versenyképességének javítása érdekében az egészségügyi hozzájárulás megszüntetését, a munkaadói járulékok legalább 2 százalékpontos csökkentését, az iparűzési adó azonnali megszüntetését, az üzemanyagok jövedéki adótartalmának mérséklését, az áfabevallás egyre gyakoribbá tételére vonatkozó intézkedés visszavonását javasolja.

A minőségi munkaerő biztosítása érdekében javasolja a hiányszakmákban a munkaerőimport engedélyezését, a tanulószerződéssel végzett pályakezdő szakmunkások elhelyezkedésének elősegítését gyakornoki rendszer bevezetésével, regionális kamarai vizsgaközpontok kialakítását, a szakképzés regionális irányítási funkcióinak bevezetését, valamint a munkaerőpiaci-képzések kivételét a közbeszerzési törvény hatálya alól - mondta Parragh László.

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke elmondta, hogy szükségesnek tartják az államháztartási reform bizottság megalakítását.