Vágólapra másolva!
Hatékonyabb és egyensúlyőrzőbb költségvetést, valamint a jelenleginél magasabb foglalkoztatottsági szintet ajánl 2005-ös magyarországi országtanulmányában a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) - közölte kedden Budapesten Val Koromzay, a szervezet igazgatója.
Vágólapra másolva!

"Pozitív a 2005. évi jelentésünk Magyarországról, mert a növekedés szerkezete egészségesebbé vált, és a magyar gazdaság felzárkózási pályája fenntartható" - jelentette ki Val Koromzay. Az OECD 2005-re 3,5 százalékos, jövőre 4 százalékos növekedést prognosztizál Magyarországnak.

A jelentésben erre az évre 4,2 százalékos, jövőre 4,1 százalékos GDP-arányos (a nyugdíjpénztári hatással korrigált) államháztartási hiányt rögzített az OECD, de ebben még nem tudta figyelembe venni a 100 lépésben megfogalmazott intézkedéseket - mondta az igazgató.

"Magyarország elődleges célja, hogy 2008-ra teljesítse a maastrichti követelményeket és 2010-re az euróövezet tagja legyen, és ennek érdekébe állítja a gazdaságpolitikáját" - mondta a rendezvényen Veres János pénzügyminiszter.