Fejcserével indul a MÁV-reform

Vágólapra másolva!
Kóka János gazdasági miniszter csütörtökön felmentette Mándoki Zoltánt, a MÁV Rt. vezérigazgatóját és bejelentette a vasút reformjának megindítását.
Vágólapra másolva!

A gazdasági miniszter Mándoki Zoltánt visszahívta az igazgatóságból és kezdeményezte pozíciójából való felmentését - ezt maga Kóka János jelentette be a kormányszóvivői sajtótájékoztatón.

A tárcavezető egyúttal közölte, hogy elnök-vezérigazgatói székében megerősíti Gaál Gyulát, új vezérigazgatót nem nevez ki, ugyanakkor a volt Siemens-es Heinczinger István általános vezérigazgató-helyettes lesz.

Kóka a vasút induló reformjáról is beszámolt, amelynek keretében a következő nyolc évben "markáns, szolgáltatásminőségi, biztonsági és infrastrukturális változtatásokat" lehet megalapozni. A kabinet a közeljövőben az Országgyűlés elé terjeszti a vasúti törvény módosítására vonatkozó javaslatát, amely rendelkezik a Magyar Vasúti Hivatal felállításáról is.

Nem folytatható a MÁV-nál felhalmozott csődtömeg továbbgörgetése - hangsúlyozta Kóka János.