Vágólapra másolva!
A kiskereskedelmi forgalom 2005 első nyolc hónapjában 4,9 százalékkal, augusztusban 5,1 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken.
Vágólapra másolva!

A KSH adatai szerint az idei év első nyolc hónapjában folyó áron összesen 3 billió 497 milliárd forint értékű árut forgalmazott a bolti és csomagküldő kiskereskedelem, amiből az augusztusi eladások értéke 496 milliárd forint volt.

Az előző év azonos hónapjához képest augusztusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem eladásainak volumene 3,7 százalékkal emelkedett. Ezen belül a vegyes termékkört forgalmazó hipermarketeket és szupermarketek is tartalmazó üzletek értékesítése gyorsabban nőtt, mint az élelmiszer-szaküzleteké.

A nem élelmiszer-kiskereskedelem eladásai 6,2 százalékkal nőttek augusztusban az előző év azonos hónapjához képest. Ezen belül a legdinamikusabban az illatszer-, valamint a könyv-, újság-, papíráru-kiskereskedelem forgalma bővült. Szintén jelentősen emelkedett a textil-, ruházati és lábbeli-, valamint a bútor-, háztartási cikk-, építőanyag- kiskereskedelem változatlan áras forgalma is. A növekedési átlagtól elmarad az iparcikk jellegű vegyes kiskereskedelem, valamint a csomagküldő kiskereskedelem értékesítési volumene.

Az Eurostat előzetes becslése szerint augusztusban az Európai Unió egészében is javult a kiskereskedelmi konjunktúra. Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító jármű-, járműalkatrész- és üzemanyag-értékesítés hóról-hóra jelentős ingadozást mutat. Az augusztusi gépjármű- és járműalkatrész-eladások értékben elmaradtak ugyan az előző négy havitól, de még így is jelentősebben meghaladták az egy évvel korábbit. A gépjárműüzemanyag-eladások a növekvő árak ellenére kissé élénkültek, főként a növekvő külföldi utasforgalom hatására.