Olcsóbb lehet a sztrádaépítés

Vágólapra másolva!
Jelentős megtakarítások érhetők el az európai viszonylatban is drágának számító hazai autópálya-beruházásoknál- állítják a szakértők. Ez az előkészítés alatt lévő 11 projektnél eléri a 23 százalékot, de a már építés alatt lévő kilenc esetében is két százalék lehet.
Vágólapra másolva!

A gyorsforgalmi utak olcsóbb, illetve korszerűbb megvalósításának lehetőségét nyár közepe óta három munkacsoport is vizsgálta a gazdasági és közlekedési miniszter megbízásából. A szakemberek között konszenzus alakult ki arról, hogy a beruházásoknál jelentős megtakarítások érhetők el. Az átadás előtt lévő projektek kivételével 2 és 23 százalék közötti megtakarítás érhető el attól függően, hogy a beruházás éppen milyen stádiumban van: folyik-e már építés, vagy még csak a pályáztatás zajlik.

A szakemberek által megfogalmazott költségcsökkentő javaslatok főként az előkészítés fázisában alkalmazhatók. Az elképzelések szerint csökkenteni lehetne a maximális tervezési sebességet, sőt a burkolaton is lehetne spórolni. A korszerűbb járműpark javuló hatékonyságú fékberendezéseit is felhasználnák: rövidebb belátható szakaszokkal terveznék az autópályákat. Az ötletbörzén további költségcsökkentő lehetőségként a pihenőhelyek számának -és az elválasztósáv szélességének csökkentése is felmerült. Ezeket a változtatásokat a szakminisztérium rendelettel, a szabvány alóli felmentéssel rendelheti el.

Nemzetközi összehasonlításban meglehetősen drágán épülnek a magyarországi utak. Egy kilométer sztráda az unió többi országa közül csak Ausztriában kerül többe. Az egyszerű közutak, illetve városi utcák viszonylatában sem állunk jól: egy friss OECD-elemzés szerint egy négyzetméternyi aszfaltozott útburkolat költségét tekintve hazánkat csak Hollandia és Dánia előzi meg.