Ismét támogatják a nyílászárók cseréjét

Vágólapra másolva!
Március 10-től lehet jelentkezni a korábbi évek egyik legsikeresebb lakossági pályázatának felújított változatára, a Nemzeti Energiatakarékossági Programra (NEP). Az 1,2 milliárd forintos idei keretből 800 millió forint jut az energia-hatékonysági és 183 millió forint a megújuló energiaforrások felhasználását célzó tenderekre.
Vágólapra másolva!

Az Energiaközpont Kht. által, várhatóan a jövő héten meghirdetendő pályázatok két részből állnak - írja a Napi Gazdaság. Az első részben magánszemélyek és társasházak pályázhatnak nyílászárócserére, utólagos hőszigetelésre vagy használati-melegvíz és fűtés-korszerűsítésre (NEP 2006/1), míg a másodikban a megújuló energiaforrások felhasználása van a középpontban (NEP 2006/2).

Ha egy magánszemély csak nyílászáró-korszerűsítésre pályázik, akkor legfeljebb 300 ezer, ha emellé még felveszi például az utólagos hőszigetelést, akkor legfeljebb 600 ezer forint támogatást kaphat, ám ez a teljes beruházás harmadánál nem lehet több.

Társasházak esetében, lakásonként 200 ezer forint a nyílászárócsere támogatása, míg a többprojektes részvétel esetén, ez az összeg 400 ezer forintra emelkedhet. (Itt is megmarad azonban a beruházás értékének egyharmados plafonja.) Rossz hír viszont a panelben élők számára, hogy ők most kimaradnak a tenderekből, ugyanis a kiírások csak hagyományos építésű ingatlanokra vonatkoznak. A megújuló erőforrások kiaknázására kizárólag magánszemélyek pályázhatnak: napkollektor esetében 300 ezer, míg más beruházásnál 500 ezer forintban maximálták a támogatást. Az Energiaközpont szerint mintegy 2600 pályázat várható az első, s 500 a második csoportban.

Két évvel ezelőtt, a tervezett őszi időpont helyett, már nyáron kimerült az akkori NEP-keret, utána nem fogadtak be pályázatokat, s 2005-ben még mintegy háromezer pályázónak fizette ki a gazdasági tárca a programban elnyert összegeket. Így az eddigi tapasztalatok szerint várhatóan egy, másfél hónapon belül elfogyhat a keretösszeg, úgyhogy érdemes sietni.