A járványok nem hatnak a húsfogyasztásra

Vágólapra másolva!
A csirkefogyasztás Magyarországon nem csökkent számottevően a madárinfluenza megjelenése óta, de a disznó, marha és egyéb húsfélék piaca sem lendült fel. A járványok tehát nem befolyásolják jelentősen a magyar piacot, kivétel talán csak a kergemarha-kór idején volt - állítják az ágazati szereplők. Európában rosszabb a helyzet, de a betegségeknek kedvező hatása is lehet a feketekeresedelem elleni harcban.
Vágólapra másolva!

A húspiacon visszaesés tapasztalható ugyan, ez azonban nem a madárinfluenza miatti aggodalomnak, sokkal inkább a vásárlók szűkös erőforrásainak tudható be. Nem csak baromfi, de sertés - és marhahús is kevesebb fogyott az év első hónapjaiban.

Nem ismétlődött meg a tavaly őszi pánik során tapasztalt 20-40 százalékos visszaesés baromfi-fogyasztásban, a piaci szereplők nem számoltak be lényeges változásról a belföldi kereskedelmi megrendelésekben az elmúlt másfél hét során. Ezt a véleményt támasztják alá a kereskedelmi láncok képviselői is. Egyelőre az export-megrendelések közül sem mondtak vissza egyet sem - tudtuk meg a Baromfi Terméktanácstól.

A Baromfi Terméktanács tagjai folyamatosan egyeztetik értékesítési adataikat, de nem regisztráltak számottevő változást a forgalomban a járvány magyarországi megjelenése óta. A madárinfluenza-pánik tehát egyelőre nem érezhető, Bárány László, az igazgatóság tagja kérdésünkre az év legszegényebb hónapjával, a szűkös keretekkel indokolta az alacsony forgalmat. A szakember hozzátette, hogy mind saját vállalkozásában, a Baromfi-Coop Kft., mind a többi tag eladásai általában megegyeznek a tavalyi, és a tavalyelőtti adatokkal. Ez azt jelenti, hogy a magyar vágóhidak januárban - az előző év azonos időszakához hasonlóan -, mintegy 25 ezer tonna csirkehúst dolgoztak fel, 35 ezer tonna sertés, -és 5 ezer tonna marhahús mellett.

Közelebbről vizsgálva, vegyes képet mutat az ágazat, míg a Pulykaker-Plussz Baromfifeldolgozó Kft.-nél a kacsahús esetében nem változott, a csirkehúsnál viszont 20 százalékkal csökkent a leadott megrendelés szerdán, az Agrár Coop Kft. ügyvezetője, Koncz József 10 százalékos forgalomnövekedésről számolt be az előző év hasonló időszakához viszonyítva.

Tulner Attila a Sága Foods Rt. Vezérigazgató-helyettese az [origo] kérdésére elmondta, hogy sem az értékesítésben, sem a feldolgozásban nincs olyan tendencia, ami aggodalomra adna okot, sőt, a cég árbevétele az idei év első két hónapjában továbbra is a tavalyi 20 százalékos ütemben nőtt. A hazai pulykaállomány 40 százalékát feldolgozó vállalat nem változtatott idei tervein, az 12 hónapra előirányzott 3,4 millió baromfi arányos részét, azaz 560 ezer szárnyast vágnak le az év első két hónapjában.

A Zalabaromfi Rt. ugyanakkor 160 embert bocsátott el a madárinfluenza-pánik miatt, a 30 százalékkal visszaesett megrendelésekre hivatkozva. A vállalat vezetése nem nyilatkozott a részletekről a szakszervezettel folyó tárgyalások miatt, mindössze annyit tudtunk meg, hogy az üzemben karbantartás miatt, jelenleg nem folyik termelés.

Fotó: MTI
Sertésből sem fogyasztunk többet

Nem fogyasztunk többet az egyéb húsféleségekből sem. A Vásárcsarnokban standot fenntartó Rózsavölgyi Kft. sertés - és marhahús értékesítései nagyjából a felére estek vissza az év elején, mondta Szabó László hentes. Szintén 50 százalékos forgalomcsökkenésről számolt be Radó Gábor, sertésvágóhidat üzemeltető Hunnia Húsipari Kft. ügyvezetője. Az állattartókkal előre megkötött szerződések alapján előirányzott állatokat levágták ugyan, de az a készleteket gyarapítja, a hűtőházi kapacitásaikat pedig már szinte teljesen kihasználják. Az export is csak kényszermegoldást jelent, mert ilyenkor általában csak veszteséggel lehet túladni a hústermékeken - tudtuk meg az igazgatótól.

A hal esetében is visszaesett a fogyasztás karácsony óta, az év elejei állóvizet a madárinfluenza pánik sem kavarta fel, továbbra is az első két nehéz hónap végét várják - tudtuk meg a Halászati Terméktanács ügyvezetőjétől. A vadhúskereskedők szintén állandó, évek óta változatlan helyzetről számolnak be.

A húspiac minden szereplője a március elejei készletfeltöltéseket várja tehát, reményeik szerint a húsvét közeledtével rendeződik majd a piac.