Újraindul a kárpótlás négy hónapra

Vágólapra másolva!
Újra indítja a kormány a kárpótlást. Igénnyel azok élhetnek, akiknek a hozzátartozója a magyar hatóság politikai önkénye miatt vesztette életét, málenkíj roboton volt, vagy a II. világháborúban faji, vallási vagy politikai okból munkaszolgálatot teljesített. A kormány szerint a nyolc éve lezárult kárpótlás határidejéből sokan önhibájukon kívül kicsúsztak az eltelt idő alatt azonban új dokumentumok kerültek elő. A hozzátartozóknak 400 ezer forint jár a meggyilkolt rokon után.
Vágólapra másolva!

Négy hónapos időtartamra újra indítja a kormány a kárpótlást. A kormány szerint a nyolc éve lezárult kárpótlásból sokan önhibájukon kívül csúsztak ki, mert nem álltak rendelkezésükre megfelelő dokumentumok, amelyek igazolták volna az elszenvedett sérelmeket, vagy a hozzátartozó halálát. "Az elmúlt nyolc évben viszont újból megnyíltak az egykori szovjet levéltárak, a levéltári anyagok hozzáférhetővé váltak, így egyre több jogosult tudja igazolni a kárpótlási igényét." - áll a kormány közleményében.

A kormányzat szerint mintegy 85 ezer ember nyújthat be kárpótlást a március 31-től kezdve. A lehetőség azokat érinti, akiknek a hozzátartozója a magyar hatóság politikai önkénye miatt vesztette életét; deportálás, szovjet kényszermunka ideje alatt halt meg; vagy aki a II. világháború alatt faji, vallási vagy politikai okból munkaszolgálatot teljesített.

A jogosultak a szükséges adatlapot az Igazságügyi Hivatal fővárosi és megyei hivatalaitól vagy a külföldi magyar külképviseletektől igényelhetik, vagy letölthetik a www.karpotlas.hu internetes oldalról. A kérelmeket 2006. március 31. és július 31. között a Központi Igazságügyi Hivatal Kárpótlási Főosztályához lehet benyújtani az ügyintézési határidő hat hónap, a kifizetésekről pedig a Hadigondozottak Közalapítványa gondoskodik. Fontos tudnivaló, hogy a 4 hónapos határidő jogvesztő, tehát lejárta után, azaz július 31. után már nem lesz lehetőség újabb igények benyújtására.

Az életét vesztett hozzátartozó után a kárpótlás összesen 400 ezer forint, ez oszlik meg a jogosultak között. Munkaszolgálatos esetében kárpótlási jegyben vagy életjáradék formájában jár a kárpótlás a saját jogon igénylőnek és a túlélő házastársnak, az eredeti jogosult halála esetén pedig az örökös kárpótlási jegyben kapja meg.