Diósgyőrben általános sztrájk kezdődött

Vágólapra másolva!
Sztrájkba kezdtek kedden délután két órakor a diósgyőri kohászok a nulla forintos bérfejlesztési ajánlat miatt. A harminckét órásra tervezett munkabeszüntetés során nem termel a hengermű és az acélmű.
Vágólapra másolva!

A délutáni műszakváltásnál már nem vették fel a munkát az ukrán Donbass csoport tulajdonában lévő DAM 2004 Kft. dolgozói, az ügyeleten kívül jószerivel mindenki, körülbelül másfél százan sztrájkolnak - mondta Ágotai József, a vasasszakszervezet helyi vezetője.

A kohászok azért döntöttek csaknem egy emberként a munkabeszüntetés mellett, mert az idei bértárgyalások nem vezettek eredményre a 235 éves acélműben.

Az átlag bruttó 127 ezer forintot kereső diósgyőri kohászok 10 ezer forintos havi béremelést és a szociális juttatások megadását kérték a tulajdonostól, amely nulla forint béremelést ajánlott.

Ágotai József emlékeztetett arra, hogy a DAM 2004 kft. alkalmazottai május 11-én már kétórás figyelmeztető sztrájkot tartottak, mert a cég tulajdonosa béremelési kérelmüket elutasította.

Az általános sztrájk kedd délután két órától szerda este 10 óráig tart.

Vége a diósgyőri kohászok sztrájkjának/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20060511sztrajkolnak.htmlÚjra lesz acélgyártás Diósgyőrben/uzletinegyed/hirek/vallalatihirek/20050224marciustol.html