Reuters: 2012-től lehet Magyarországon euró

Vágólapra másolva!
A kiigazító lépések ellenére várhatóan csak 2012-ben vagy az után vezetheti be az eurót Magyarország - vélekednek a Reuters által júliusban megkérdezett elemzők. A tizenkét választ adó elemző fele 2013-ra tette az eurózónához való csatlakozást, hárman 2014-re és hárman 2012-re.
Vágólapra másolva!

A felmérés szerint a kormány által célul kitűzött 2010-es euróbevezetést annak ellenére is valószínűtlennek tartják az elemzők, hogy előrejelzéseik szerint a kiigazítás következtében a tervezettnél nagyobb mértékben csökkenhet az államháztartás hiánya.

Évek óta először várnak az elemzők kisebb államháztartási hiányt, mint a kormány, bár ez csak a múlt hónapban felfelé módosított deficitszámokhoz képest érvényes. Az elemzők konszenzusa szerint a nyugdíjreform költségeivel együtt a GDP 8,5 százaléka lehet 2006-ban az államháztartás hiánya, 2007-ben pedig 5,6 százalék. A nyugdíjreform költségeire az idén 1,5 százalékot, jövőre pedig 0,9 százalékot vonhat le Magyarország a hiányból. Az elemzői konszenzusok tehát 2006-ra 7,0-7,1, 2007-re pedig 4,7 százalék korrigált hiánynak felelnek meg.

A felmérésben a Reuters emlékeztet arra, hogy a júniusban felfelé módosított célok 8, illetve 5 százalékot irányoznak előre 2006-ra és 2007-re. A felmérés szerint az elemzők a kormányzatinál magasabb inflációt és gazdasági növekedést várnak, ami a tervezetthez képest több költségvetési bevételt jelenthet.

Amíg a kiigazító intézkedések hatására a kormányzat szerint 2007-ban az éves átlagos infláció 5,5 százalék körülire gyorsulna, 2008-ra pedig újra három százalékra lassulna, addig az elemzők jövőre 6 százalékot, 2008-ra 3,6 százalékot prognosztizálnak. A kormányzat 2 százalékos GDP-növekedésre számít 2007-ben, az elemzők 2,5 százalékra.

Az elemzők túlnyomó többsége szerint az adó- ás áremelések, illetve a forint gyengülése miatt megnövekedett inflációs kockázatokra a jegybank hétfőn újabb kamatemeléssel válaszol. Az elemzők közül kilencen a Monetáris Tanács nyilatkozatait úgy értelmezi, hogy újra negyed százalékpontos emelésre kell számítani. Öten ennél nagyobb, fél százalékpontos emelést valószínűsítettek, ketten viszont arra számítottak, hogy nem változik a kamat.

Az elemzők konszenzusa az, hogy a várható hétfői kamatemelés még nem lesz az MNB új monetáris szűkítési ciklusának a vége: az év végére a kamat 7,0-7,25 százalékra emelkedhet tovább. Jövőre azonban a várakozás szerint a bank visszatérhet a kamatcsökkentési ciklushoz, és az év végére 6,5 százalék lehet a kamat.

A forint várható árfolyamát tekintve a felmérésben kilenc elemző közül csak három jósolta, hogy a forint még nem érte el idei mélypontját. A konszenzusok szerint a jövő hónap végén 277, az év végén ennél erősebb, 270, a jövő év végén pedig még erősebb, 260 lehet az euró forintárfolyama.