Csökkentik az előrehozott öregségi nyugdíjat

Vágólapra másolva!
Az előrehozott öregségi nyugdíjra a jövőben csak az irányadó nyugdíjkorhatárt két évvel megelőzően válhatnak jogosulttá az érintettek. A 2008 után megállapított, előrehozott járandóságok mértékét havi 0,3-0,4 százalékkal csökkentik
Vágólapra másolva!

Ennek az ellátásnak az igénybevételi korhatára 2009-től a nők esetében 59, a férfiaknál továbbra is 60 év lesz, pedig a hatályos törvény szerint utóbbi is 59 évre csökkent volna. Ehhez zárkózik fel 2012-től a nők korhatára is, írja a Napi Gazdaság.

Az előrehozott öregségi nyugdíj korhatára a jövőben automatikusan igazodik az irányadó korhatár változásához. A 2008 után meggállapított, előrehozott járandóságok mértékét havi 0,3-0,4 százalékkal csökkentik, így is ösztönözve a minél későbbi nyugdíjba vonulást. Megmarad ezért a 62 év felett járó havi 0,5 százalékos "nyugdíjpótlék", azaz ennyivel honorálja az állam a munkaerőpiacon maradást.

2007-től korkedvezményes nyugdíjra új jogosultságot alapesetben nem lehet szerezni, de továbbra is elismerne a rendszer bizonyos, jogosultságot biztosító, munkában eltöltött időt (8-10 év), sőt, 2006 végéig a 2 évnyi munkaidő is ér majd 0,5 év korkedvezményt. A kormány elé kerülő javaslat akkor biztosítana lehetőséget korkedvezmény érvényesítésére, ha azt a jogosult munkaadója a nyugdíjbiztosítótól megvásárolja.

Változna a rokkantnyugdíj-rendszer is: a munkaképességüket részben elvesztett, II. és III. csoportba tartozók a jövőben nem rokkantnyugdíjban, hanem járadék jellegű ellátásban részesülnének, ami munkavállalás esetén a megszerzett jövedelmet egészítené ki, de csak egy meghatározott jövedelmi szint alatt. Ennek is feltétele a rehabilitációs szervekkel történő aktív együttműködés. Mindez együtt járna a foglalkoztatói befizetések, vagyis a rehabilitációs hozzájárulás kismértékű emelkedésével.

A jövő évtől jogszabályban rögzítenék, hogy korhatár alatti nyugellátás nem állapítható meg jövedelemszerző tevékenység esetén, illetve a korhatár alatti nyugellátások folyósítását kereső tevékenység esetén szüneteltetni kell. 2007-től a nyugdíj melletti foglalkoztatáskor is meg kell fizetni a 8,5 százalékos nyugdíjjárulékot, amit a nyugellátás összegében is érvényesíteni kell.

A nyugdíj megállapításakor valamennyi korábbi jövedelmet a nyugdíjazást megelőző év szintjén számítják be, így az ellátás színvonala a megelőző év nettó átlagkeresetének szintjétől függően emelkedne. A nettó összegű nyugellátást nettó alapon, tehát a kötelező egyéni járulék beszámítása nélkül határoznák meg.