Vágólapra másolva!
Az euróövezet 12 országában egységes elvek alapján, de nemzetenként más-más forgatókönyv szerint zajlik az euró készpénz formájában történő bevezetése. A régi valuták beváltásának határideje a legtöbb országnál megegyezik, Hollandia, Franciaország, Németország és Írország azonban kivételek.
Vágólapra másolva!

Az új készpénz gyakorlati bevezetése három külön szakaszból áll: az ez év december 31-ig tartó előkészítési szakaszból, a 2002. január 1-jétől február 28-ig tartó szakaszból, amikor - néhány kivételtől eltekintve - mind az euró, mind pedig a nemzeti valuták forgalomban lesznek. Végül pedig a 2002. március 1-je utáni időszakból, amikor a még be nem váltott valutákat országonként eltérő időpontokig be lehet váltani. Ekkortól már csak euróval lehet fizetni az euróövezet 12 államában.

Az előkészítő szakaszban, 1998 májusától folyamatosan zajlik az országok pénzverdéiben és nyomdáiban az euróbankjegyek gyártása. Ebben a szakaszban az Európai Központi Bank szakemberei felkészítették az állami és helyi közigazgatási tisztségviselőket, a vállalatokat, és megkezdődött a lakosság megismertetése az euróval.

Ezt követően az év utolsó négy hónapjában megkezdődött - és jelenleg is tart - a bankjegyek és érmék kiszállítása a bankokhoz, kereskedőkhöz, postahivatalokba, majd pedig december második felétől a lakosság megvásárolhatja az első érmecsomagokat.

A bankjegyek és érmék kiszállításának menetrendje:

2001. szeptember 1.

Az érméket és bankjegyeket kiszállítják a bankokhoz

2001. november 1.

Az euróövezet 300 millió lakosának elküldik a tájékoztatókat

2001. december 1.

A kereskedők átveszik a bankjegyeket

2001. december 15.

A lakosság hozzájut az első érmékhez

2002. január 1.

Az euró törvényes fizetőeszközzé válik

2002. február 28.

Ettől kezdve kizárólag euróval lehet fizetni

A második szakaszban az euró törvényes fizetőeszközzé válik, és két hónap alatt az összes nemzeti valutát kivonják a forgalomból. Ezután az összes számlaműveletet kizárólag euróban kell végezni.

2002. február 28-a után a kereskedelmi bankok visszaváltják a régi valutákat legkésőbb a jövő év végéig. A jegybankok - országonként eltérően - ezután is beváltják a nemzeti valutákat euróra. A bankjegyeket 10 és 30 év közötti időszak alatt, esetleg határidő nélkül, a pénzérméket pedig többségében 1-10 év alatt, de négy országban korlátlan ideig vállalják az érmék beváltását.

Az euróövezet valutáinak érvényessége és beváltási határideje:

Ország

A valuták érvényességének utolsó napja

A beváltás határideje a kereskedelmi bankoknál

A beváltás határideje a jegybankoknál

Ausztria

2002. február 28.

Bankonként változó

Korlátlan ideig

Belgium

2002. február 28.

2002. december 31.

Bankjegy: korlátlan ideig
Érme: 2004 végéig

Finnország

2002. február 28.

Bankonként változó

Bankjegy: 2012. 02. 8.
Érme: 2012. 02. 28.

Franciaország

2002. február 17.

2002. június 30.

Bankjegy: 2012. 02. 8.
Érme: 2005. 02. 17.

Görögország

2002. február 28.

Bankonként változó

Bankjegy: 2012. 02. 28.
Érme: 2004. 02. 28.

Hollandia

2002. február 28.

2002. december 31.

Bankjegy: 2032. 01. 31
Érme: 2007. 01. 01.

Írország

2002. február 9.

Bankonként változó

Korlátlan ideig

Luxemburg

2002. február 28.

2002. június 30.

Bankjegy. Korlátlan ideig
Érme: 2004. végéig

Németország

2001. december 31.

2002. február 28.

Korlátlan ideig

Olaszország

2002. február 28.

Nincs döntés

Bankjegy: 2012. 02. 28.
Érme: 2012. 02. 28.

Portugália

2002. február 28.

2002. június 30.

Bankjegy: 2022. 02. 28.
Érme: 2002. 12.31.

Spanyolország

2002. február 28.

2002. június 30.

Korlátlan ideig

Forrás: MNB, EKB

(Üzleti Negyed)