Közel tizedével kevesebb csőd Japánban

Vágólapra másolva!
Japánban az idei év első felében 8984 vállalat jelentett csődöt, ami 9 százalékkal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában volt. A Teikoku adatbank közlése szerint négy év óta először csökkent a csődbe jutott cégek száma a 9000-es küszöb alá.
Vágólapra másolva!

Az adatbank a kedvező változást részben annak tulajdonítja, hogy a japán cégek közül egyre több tesz tartós kezdeményezéseket a szerkezeti változtatásokra, részben pedig annak, hogy javult a bajba jutott vállalatok megsegítését célzó állami pénzügyi rendszer. A tőzsdén jegyzett vállalatok közül az idei első félévben 10 cég ment tönkre, 22-vel kevesebb, mint az előző évben.