Idén 2,5 százalékkal nőnek az informatikai kiadások

Vágólapra másolva!
Harminc országban mintegy 1300 vállalati informatikai vezető körében végzett felmérés alapján a Gartner nemzetközi piackutató intézet az jósolja, hogy az idén az informatikai kiadások átlagosan 2,5 százalékkal növekednek majd, az elmúlt három év stagnálása, esetenként visszaesése után.
Vágólapra másolva!

Az informatikai fejlesztések a belső hatékonyság növelésére koncentrálnak, de céljuk a vállalati költségracionalizálás, költségellenőrzés is. Nagy átfogó informatikai beruházások nem jellemzik majd a vállalatokat, de a fejlesztésekben hangsúlyt kap a biztonsági növelése, valamint az üzleti növekedés és az üzleti folyamatok jobb informatikai támogatása is. Az informatikai vezetők 39 százalékának véleménye az, hogy ehhez vállalatánál megvannak a megfelelő emberek.