Kína piacgazdasági státust akar

Vágólapra másolva!
Kína még nem érett a piacgazdasági státusra az Európai Unió szerint. A piacgazdasági státus nagymértékben megkönnyítené a megállíthatatlannak tűnő gazdasági nagyhatalom dömpingárú termékeinek exportját.
Vágólapra másolva!

Az Európai Bizottság szerint Kína egyelőre nem érett meg a piacgazdasági státusra. Az Unió azonban nem egységes a kérdésben. Leginkább a britek a szószólói annak, hogy Kína megkapja a jelentős kereskedelmi könnyítésekkel járó minősítést.

"Nagy-Britannia reméli, hogy az EU megadja Kínának a piacgazdasági státust a szeptemberi EU-csúcstalálkozón" - jelentette ki Alan Johnson brit kereskedelmi miniszter szerdán, azonban az Európai Bizottság nem volt elragadtatva az ötlettől. Brüsszel és Peking közt az év eleje óta éles vita van az olcsó kínai textiláruk, cipők és az eper behozatala miatt, és ez egyelőre nem Kína malmára hajtja a vizet.

Amikor Kína csatlakozott a Világkereskedelmi Szervezethez (WTO), elfogadta, hogy a WTO országai 2016-ig "nem piacgazdaságként" kereskedhetnek az országgal - írja a Reuters. Peking erősen lobbizik a piacgazdaság státusért, mert ez csökkentené a rá vonatkozó dömpingellenes intézkedések hatását.

A piacgazdasági státus megadásáról a 25 EU-tagországnak minősített többséggel kell majd döntenie.

[origo]/MTI