Ukrajna tucatnyi atomerővet építene

Vágólapra másolva!
Ukrajna energiaszükségletének jelenleg több mint felét atomerővűvekben termeli, melyek azonban 6 év múlva élettartamuk végére érnek. A következő 25 évben 11 atomerőmű építését tervezik, és az alternatív energiaforrásokat is fejlesztenék.
Vágólapra másolva!

Ukrajna növelni akarja atomenergia-termelő kapacitását, hogy csökkenthesse ráutaltságát az orosz földgázszállításokra - mondta Jurij Jehanurov ukrán miniszterelnök. Energiaszükségletünknek most is több mint a felét atomerőművekben termeljük, és az újonnan épülő atomerőművek kapacitását növelnünk kell - idézte a kormányfő nyilatkozatát a Berliner Zeitung pénteken. Jehanurov nem részletezte a terveket.

Szükség van az alternatív energiatermelés fejlesztésére is: a miniszterelnök a vízenergiát, a szél- és a napenergiát említette, hozzátéve, hogy az ilyen beruházások "bizonyára érdekelni fogják a német vállalatokat".

Húsz éve történt a tragikus baleset az ukrajnai, csernobili atomreaktorban. A csernobili atomerőművet 2000. decemberben bezárták.

Ukrajnában a jelenleg működő atomerőművek hat év múlva megérnek a bezárásra, de a kormány 11 új atomerőmű építését tervezi 25 év alatt, írta a német Handelsblatt tavaly májusban. Ukrajnában négy atomerőműben - Hmelnickiben (4000 megawatt kapacitás), Rivnében (2625 megawatt), Zaporizzsjában (5700 megawatt) és Nyikolajevben (4000 megawatt) - 18 reaktor van, ezek közül három reaktor épülőfélben, befejezéshez közel (Hmelnickiben és Nyikolajevben), további három-négy reaktor rendszeresen karbantartás, javítás alatt van.

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) 2004. júliusban 42 millió dolláros kölcsönt hagyott jóvá az ukrán atomerőművek korszerűsítésére és reaktoraik biztonságának javítására. Az EBRD további 83 millió dolláros hitelnyújtást tervez a hmelnickiji 2-es és rivnei 4-es reaktor építési munkálatainak továbbvitelére, biztonságuk további javítására.