A karikatúrák a GDP-re is hatnak

Vágólapra másolva!
A gazdaságot is súlyosan érintheti, ha elfajul a Mohamed-karikatúrák miatt kipattant botrány. Dániában máris GDP-csökkenést jósolnak, ha a sértett muszlim országok kereskedelmi bojkottja hosszú ideig tart. A kereskedelmi korlátozások azonban legalább annyit árthatnak a muszlim országoknak, mint az Európai Uniónak. Magyarország hagyományosan jó kapcsolatokat ápol a térség országaival, az export két százaléka irányul a Perzsa-öböl térségébe.
Vágólapra másolva!

Komolyan megviselheti Dánia gazdaságát a Mohamed-karikatúrák miatt kirobbant botrány. Egyes iszlám országok bojkottot hirdettek a dán árukra. Irán bejelentette: nem adnak ki export-engedélyeket dán termékre, és büntetővámokkal sújtják a meglévő készleteket. A Muzulmán Ulémák Nemzetközi Szövetsége még januárban hívta bojkottra a dán és a norvég termékek ellen a világ moszlimjait.

Az Iránba szállított dán termékek értéke évente, mintegy 280 millió dollárt tesz ki. Brit elemzők szerint, ha nem sikerül véget vetni az ellenségeskedésnek, Dániát jelentősen megviselheti a bojkott. A Gazdasági és Üzleti Kutatási Központ (CEBR) szerint, tavaly a dán export 2,8 százalékát tette ki a moszlim országokba irányuló kereskedelem, amely mintegy 1,6 milliárd euró értékű volt. Ha a helyzet tovább mérgesedik, a dán GDP mintegy fél százaléka veszhet oda a karikatúrák miatt.

"Az iszlámban megengedett a gazdasági kapcsolat az 'írás népeivel', vagyis a keresztényekkel és a zsidókkal" - ismerteti a vonatkozó vallási előírásokat az [origo]-val az Iszlám Egyház Dár-asz-Szalam mecsetének egyik imámja. Az imám szerint jelen helyzetben is szükség volna a párbeszédre és a gazdasági közeledésre, az agresszív megnyilvánulások helyett. A vallási vezető az [origo]-nak elmondta: Dánia gazdasága sokat veszíthet a karikatúrák miatt, ugyanis a skandináv ország jelentős exportot bonyolít a muszlim piacokra.

A dánoknak is, Iránnak is árthat a bojkott

Noha hivatalos intézkedéseket egyedül Irán tett, más moszlim országokban a fogyasztók maguk hagytak fel a dán termékek vásárlásával: az Arla Foods dán-svéd tejipari vállalat arról tett jelentést, hogy jelentősen visszaestek eladásai az addig jó piacnak számító közel-keleti térségben: Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek, Jordánia és Kuvait fogyasztói nem vásárolják meg a dán tejtermékeket.

Fotó: EPA
Szükség van az európai exportra

Hasonló jelenségekről számoltak be az észak-afrikai muszlim országokból is. Nigéria Kano államában visszavontak egy hetven autóbuszra szóló megrendelést, illetve töröltek egy dán céget egy 52 millió eurós erőműtender pályázati listájáról.

A CEBR szerint azonban a bojkott - már ha sikerül teljes szigorral betartani - csak a dán gazdaságot viselheti meg, ugyanis a kieső termékek pótlására a moszlimok valószínűleg más EU-tagoktól szereznek majd be árut.

Az Európai Bizottság még a hónap elején elkezdte tanulmányozni, hogyan reagálhatna az Unió a dán termékek elleni bojkottra. Irán ellen már nem sok eszköze maradt az Uniónak: Irán nem tagja a Világkereskedelmi Szervezetnek, (WTO) így nem kötik a szervezet szabad kereskedelmet garantáló szabályai. Az országot ENSZ-embargó fenyegeti újrainduló atomprogramja miatt, az EU már korábban felfüggesztette a kétoldalú kereskedelem élénkítésére szolgáló tárgyalásokat. Az Európai Bizottság óvott attól, hogy az iráni bojkottra hasonló, kereskedelmi korlátozás legyen a felelet.

A bojkott azonban nem csak Dániát viselheti meg: Irán és az arab országok külkereskedelme EU-orinetált. Az Európai Unió több milliárd eurós exporthitel-garanciákat nyújt Iránnak, és bekapcsolódott az ország olajiparának fejlesztésébe is. A kétoldalú kereskedelem mértéke 2003-ban 13 milliárd euró volt, azóta ez a szám növekedett. Ha Irán a bojkottal elvágja magát az európai beszállítóktól, az igen érzékenyen érintheti az ország gazdaságát és a lakosság ellátását.

A magyarok mobiltelefonnal tarolnak

A magyar export az utóbbi években ugrásszerű növekedésnek indult az arab országokba és Iránba. A legfontosabb termékek a mobiltelefonok, a fényforrások, a gumiipari termékek, a gyógyszerek és a gépipari termékek voltak. Exportmegoszlás tekintetében Magyarország megelőzi Dániát: két százalék az arab országok és Irán részesedése a 2004. évi, 55 milliárd dollár összértékű magyar exportból.

Az arab országokba irányuló magyar export megoszlása

Egy neve elhallgatását kérő, Algériában dolgozó magyar gazdasági szakember szerint "a magyar gazdaságot nem rázná meg különösebben, ha eltűnnének az algíri boltok polcairól a magyar gyümölcslevek vagy szalvéták". A szakértő szerint nincs ok aggodalomra, ugyanis az arab országok súlyosan az EU-ra vannak utalva, élelmiszerük 80 százalékát az Unióból szerzik be, ezért öngyilkosság volna részükről, ha felfüggesztenék a kereskedelmet.

Magyarország gazdasági kapcsolatai nem új keletűek az arab országokkal és Iránnal: már a két világháború között bevezetett márkának számított például a térségben a Tungsram-égő. A Kádár-korban is jelentős mértékű volt a magyar kivitel: a nyolcvanas években folyamatosan 600 millió dollár körül mozgott, ez a kilencvenes évekre 200 millió dollár körülire esett vissza.

Az utóbbi években az export volumene ismét jelentősen növekedett. Az export összetételét a Nokia uralja: a finn mobiltelefongyártó magyar leányvállalata, a Nokia Magyarország 23 százalékban részesedik az arab országokba és Iránba irányuló exportból. Emellett arab országokba irányul például a magyar fényforrás-export 5 százaléka.

Az export 2003-ben 790 millió dollár volt, a mobiltelefonok szállításának köszönhetően, először sikerült átlépni a Kádár-rendszer idején, 1984-ben beállított exportcsúcsot. 2004-ben az export értéke elérte az 1, 024 milliárd dollárt, 2005-ben ez újabb 237 millió dollárral növekedett. A magyar termékek három legnagyobb felvevője az öböl térségében az Egyesült Arab Emírségek, Szaúd-Arábia, valamint Irán.

Barsi Szabó Gergely