Félreáll, fotóz, tanút keres, bejelent

Vágólapra másolva!
Törik a tengely, repül a dísztárcsa, szakad a gumi - belehajtottunk a magyar közutak milliónyi kátyújának valamelyikébe. Mit tegyen a nem egyszer káromkodó sofőr, kitől és hogyan kérje kárának megtérítését?
Vágólapra másolva!

A Magyar Autóklub (MAK) jogi irodájához mindennap érkezik legalább egy bejelentés a kátyúba hajtott, pórul járt sofőröktől - mondta el az iroda vezetője. Gyulainé dr. Tóth Zsuzsanna. Ha megtörtént a baj, első momentumként mindenkinek azt tanácsolják, álljon, húzódjon félre biztonságos helyre, és csak ezt követően tegye meg azokat a lépéseket, amelyek alátámasztják és elősegítik későbbi igényének érvényesítését.

Érdemes fényképezőgépet, vagy fotókészítésre alkalmas mobiltelefont tartani magunknál utazás közben, ezek szerencsére az utóbbi egyre inkább mindennapos technikai felszereltségnek tűnnek. Mulatságosnak hangzik, ám legyen az autóban egy centi, hogy a fotón világosan, félreérthetetlenül látszódjon, mekkora is a bajkeverő kátyú nagysága.

zt követően állítsuk meg valamelyik autóstársunkat, és kérjük meg tanúskodásra; bizonyítani ugyanis az autósnak kell, hogy az intermezzo megtörtént, és a kátyú, az úthiba, valamint az őt ért kár között ok-okozati összefüggés van. Ráadásul azt is bizonyítania kell, hogy az útviszonyoknak megfelelően vezette gépjárművét, és figyelembe vette az esetleg kitett, kátyú-veszélyt jelző táblákat. Ellenkező esetben ugyanis a kárfelelősség megoszlik.

Közútkezelő biztosítás nélkül

Bár ez sok időbe telhet, hívjunk a helyszínre rendőrt és vetessünk fel vele jegyzőkönyvet - mutatott rá a MAK szakértője. Ha mindez megtörtént, a történteket írásban be kell jelenteni a közút kezelőjének - az 1988-as közúti törvény szerint az utak tulajdonosa, illetve kezelője köteles az utakat közlekedésre alkalmas állapotban tartani. Az önkormányzatoknak, a közútkezelő cégeknek kötelező tisztába lenniük azzal, hogy az adott szakaszon kinek kötelessége az út fenntartása, és a hiányosságból fakadó károkért való helytállás.

További előrelátó lépés a sérült gumiköpeny, alkatrész megőrzése. A MAK tapasztalati szerint az eljárás 4-5 hét alatt lebonyolódhat, elsősorban azon útfenntartók esetében, amelyek rendelkeznek biztosítással. Egyes közútkezelők ugyanis - mutatott rá a jogász a képtelen helyzetre - nem rendelkeznek biztosítással. Az is tapasztalat, amennyiben az útfenntartók nem fogadják el az igényt, az emberek ritkán pereskednek, hiszen illetéket kell fizetni, az eljárás időigényes...

További bizonyítási nehézséget jelent, ha például csak otthon, a garázsban derül ki, hogy valami nincs rendben az autóval. A legnehezebb bizonyítás azonban az, amikor a sofőrök szerint nem egy, hanem több kátyú, vagy a nagyon rossz állapotban lévő útszakasz amortizálta le a személygépkocsit, teherautót, kamiont.

Növekvő kedvvel

Magyar Közút Kht. honlapján részletes útmutató található arra nézve, mi a teendő "kátyúkár"esetén, és űrlapok is letölthetőek - mondta a társaság szóvivője. Légrádi Veronika szerint a kht. megyei irodáinál akár személyesen, akár postán, vagy e-mailen keresztül bejelenthető a káresemény. Ezt követően az üzemmérnökség megvizsgálja a történteket, és a leírtakat összevetik az útellenőrök által vezetett naplóval, amely folyamatosan és részletesen rögzíti: milyen állapotban is volt adott nap az ominózus útszakasz. Ha az adatok, állítások egybecsengenek, a társaság, pontosabban a biztosító fizet.

Az autóban lévő centiméter kapcsán kérdésünkre hangsúlyozta, nincs ilyen elvárás az autósok felé, ám tény, érdemes rendőrségi helyszínelést kérni és/vagy tanúvallomást csatolni a kárbejelentő laphoz.

Ám nem automatikusan, mert a tapasztalatok szerint kárbejelentési kedv és hajlandóság évről-évre növekszik - fogalmazott a szóvivő. Még csupán 2007-es adatok vannak, ezek tanúsága szerint mindenesetre a tizenkét hónap során 503 kárbejelentés érkezett, ebből 212-őt elfogadott, 291-et pedig elutasított a cég (elfogadottak esetében 29 millió forintot fizettek ki.)

A kátyú okozta az aranyóra sérülését?

Az elutasítások miatt 49 olyan per volt, ahol a társaság alperesi pozícióban érvelt. Az alacsony esetszám és a szélsőséges megoszlás miatt a területi megoszlás semmiféle értelmezhető információt nem nyújt az egyes megyék vagy régiók szerinti különbségről - mutatott rá Légrádi Veronika, aki szerint annyi azonban megállapítható, hogy folyamatosan emelkedik a kárérték. Ennyik nyilvánvaló oka az egyre drágább gépjárművek, valamint az, hogy az autósok a gépjárműben lévő használati tárgyban okozott kár miatt is egyre nagyobb értékben és arányban kérnek kártérítést.

A kárbejelentési kedvre jellemző, hogy a társasághoz 16 millió forintra nyújtott be kárigényt egy autós, aki szerint a kátyúba-hajtás következményeként tönkrement még az aranyórája is. Arra is volt példa, hogy a buszmegállóban álló hölgy ruhája tisztítási költségeit kérte, mert egy autó a kátyúban lévő vizet fröcskölte rá.