Vágólapra másolva!
2010. január 1. napján lépett hatályba a közjegyzői törvény azon módosítása, mely a Közjegyzői Levéltárat a köztestületi közlevéltárak sorába emeli, miként azon minisztériumi rendelet is, amely alapján az elkövetkezendő két évben öt területi levéltárat állítanak fel.
Vágólapra másolva!

A közjegyzői okiratok fellelhetőségének, megőrzésének és kezelésének biztosítása érdekében a közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény 2000. január 1. napján hatályba lépett módosítása emelte be a közjegyzői törvénybe a Közjegyzői Levéltár felállítására és fenntartására vonatkozó országos kamarai kötelezettséget.

A MOKK első megbízott levéltárosa, dr. Németh Attila közjegyző-helyettes 2000-2001. években összegyűjtötte a megyei bíróságokról, és rendezte a levéltár hatáskörébe utalt levéltári anyagot.

Ezen levéltári anyag az 1992. január 1. napja után keletkezett iratok közül az azóta nyugdíjba vonult, elhunyt, vagy székhelyet cserélt közjegyzők okiratait, valamint az okiratokhoz tartozó nyilvántartásokat jelenti.

A Közjegyzői Levéltár a Fővárosi Bíróság földszintjén bérelt irodahelyiségben kezdte meg működését, a bíróság hagyatéki iratokat kezelő közjegyzői irattárának szomszédságában.

2004. év novemberében az iratanyag bővülésével és a szakszerűbb működés elérése végett a Közjegyzői Levéltár új helyre költözött.

A szakmailag is elismert archiváló cég XI. kerületi épületében bérelt irodák és raktárhelyiség minden szempontból megfelelő körülményeket biztosítottak a levéltári anyagok megőrzéséhez és kezeléséhez.

Saját épület

A Közjegyzői Levéltár hatáskörébe utalni kívánt újabb közfeladatokra tekintettel (például a hagyatéki és nem peres iratok kezelése) a MOKK 2008-ban döntött úgy, hogy a Közjegyzői Levéltár szakmai és a kapacitás tekintetében hosszú távú működését egy saját levéltári épület szolgálná.

Erre tekintettel vásárolta meg és újította fel az országos kamara a Budapest IV. ker. Mády Lajos utcai épületet, ahol a levéltár 2009. február közepétől működik.

A Közjegyzői Levéltár jelenleg hozzávetőlegesen száz közjegyző, közel százkilencvenezer közokiratát, a hozzájuk tartozó nyilvántartókönyveket és egyéb eszközöket kezeli.

Öt területi levéltár

A 2010. január 1. napján hatályba lépett, a Közjegyzői Levéltár tevékenységével összefüggő szakmai követelményekről szóló 62/2009. (XII. 17.) IRM rendelet alapján a Közjegyzői Levéltár szervezeti egységeként öt területi telephely (öt területi levéltár) felállítására kerül majd sor a következő két évben.

A területi levéltárak illetékessége a területi kamarák illetékességi területéhez igazodik, így az öt területi levéltár együtt fogja biztosítani a Közjegyzői Levéltár feladatainak ellátását.

Ennek alapján, a Mády Lajos utcában működő Közjegyzői Levéltár 2010. január 1. napjától a Budapesti Közjegyzői Kamara illetékességi területén működő közjegyzők levéltári anyagait kezelő budapesti területi levéltárként (Közjegyzői Levéltár I.) működik tovább.

A további négy területi levéltár felállításáig a rájuk előírt feladatokat a Közjegyzői Levéltár I. végzi, és kezeli továbbra is a Kjtv. alapján a Közjegyzői Levéltárba korábban elhelyezett levéltári anyagokat.

2010. január 1. napján lépett hatályba a közjegyzői törvény azon módosítása is, mely a Közjegyzői Levéltárat a köztestületi közlevéltárak sorába emeli.

Egy királyi közjegyző emlékezete

2011. február 25-én, Budapest Főváros Levéltárában, Dr. Charmant Oszkár (1861-1925) királyi közjegyző emlékezete címmel nyitottak kiállítást a Magyar Országos Közjegyzői Kamara és a Budapest Főváros Levéltára közös rendezésében. A rendezvény a 150 éve született jeles jogi szaktekintélynek, s egyben a kiegyezés utáni magyar királyi közjegyzői intézménynek állít emléket. A kiállítást dr. Tóth Ádám, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke nyitotta meg. A rendezvény április 30-ig látogatható.