GVH: a szabályozás fejlesztésével javítható a lakás-takarékpénztári piac

Vágólapra másolva!
A GVH ágazati vizsgálat keretében tekintette át a lakás-takarékpénztári piac működését: a hatóság nem talált versenykorlátozásra utaló jeleket, viszont úgy véli, hogy a szabályozás fejlesztésével javítható a piac teljesítménye, és így az ügyfelek számára még jövedelmezőbbé válhat a konstrukció - tudtuk meg a versenyhivataltól.
Vágólapra másolva!

Magyarországon 1,2 millió lakás-takarékpénztári szerződés van; az ügyfelek nagy száma azt bizonyítja, hogy meglehetősen sikeres termékről van szó.

A pénztárakkal szerződők számára a felmérések szerint a termék fő vonzerejét az állami támogatással elérhető kedvező befektetési hozam, illetve a befektetés stabilitása, a hosszú távú öngondoskodás, valamint a rendkívül kedvező hitellehetőségek jelentik.

Bizonyára számos ügyfélnek feltűnt, hogy a lakás-takarékpénztárak viszonylag alacsony kamatot fizetnek - fejtették ki a versenyhivatal szakértői.

A termékek betéti kamata egy-három százalék körül mozog, ami egyes termékek esetén önmagában (az állami támogatás nélkül) akár negatív hozamot is eredményezhet, miközben a hasonló időtávú befektetések hozama Magyarországon az utóbbi 15 évben meglehetősen magas volt.

A konstrukció sajátosságai

Ez a helyzet részben magyarázható a lakás-takarékpénztári konstrukció sajátosságaival.

A termék a betétekre fizetett alacsony kamatból finanszírozza az alacsony hitelkamatokat. A pénztárak által kínált négy-nyolc százalékos forintkamatoknál nehéz ma kedvezőbbet kínálni Magyarországon

A hitelezési aktivitás viszont alacsony: eddig az ügyfelek mindössze körülbelül négy százaléka vette igénybe az úgynevezett normál hitelt - mutattak rá a GVH szakértői.

Ez a helyzet részben magyarázható a sokat változó kormányzati támogatási politikákkal és a devizahitelezéssel, illetve a megtakarítási idő miatt a hitelezés törvényszerű "késedelmével".

Kutatások és tapasztalatok

Kutatások és más országok tapasztalatai azonban azt bizonyítják, hogy egy jelentős réteg csak befektetésre, megtakarításra fogja használni ezt a konstrukciót.

Az ilyen típusú ügyfelek esetében a pénztárak szép nyereséget érhetnek el, hiszen az alacsony betéti kamatokat magasabb hozamból kell kigazdálkodniuk.

Miért nem kínálnak akkor a pénztárak magasabb betéti kamatokat? Logikusnak tűnhet, hogy magasabb betéti kamattal rengeteg új ügyfelet lehetne szerezni, ez azonban veszélyeztetheti a rendszer biztonságos működését.

A befektetésre váró befizetések ugyanis folyamatosan (havonta) érkeznek a pénztárhoz, így a néhány év múlva érkező befektetésekre magas kamatokat vállalni olyan kockázatot jelenthet, ami akár a pénztár stabilitását is veszélyeztetheti.

Megfontolásra érdemes

Annak érdekében, hogy a befektetéseken a magas kamatkörnyezet miatt keletkezett hozam nagyobb része jusson a fogyasztókhoz, és a rendszer biztonságos működése se kerüljön veszélybe.

A GVH álláspontja szerint érdemes megfontolni, hogy az egyébként rendkívül alaposan szabályozott piacon kerüljön alkalmazásra egy új, a befektetések többlethozamára vonatkozó szabály.

Ennek értelmében az olyan ügyfél, aki nem kíván élni az alacsony kamatú hitel lehetőségével, legyen kötelezően jogosult egy visszatérítésre annak függvényében, hogy megtakarításai ideje során a pénztár mekkora hozamot ér el.

Érdek a hosszútávú stabilitás

Annak érdekében, hogy a rendszer hosszú távon stabil maradhasson, érdemes áttekinteni és biztosítani az állami támogatások fenntarthatóságát.

Ennek során a támogatás harminc százalékos mértékének csökkentése indokolt lehet, hiszen a magas mérték fenntarthatósága egyrészt bizonytalanságot jelent költségvetési szempontból, másrészt olyan ügyfeleket is a lakás-takarékpénztárak felé terelhet, akik esetleg más befektetési formát választanának.

A hitelezési piacon folyó verseny szempontjából a GVH szerencsésnek tartaná, ha a megtakarítási idő lejárta előtt folyósított áthidaló kölcsönök tekintetében tett lazító szabályok felülvizsgálatra kerülnének.

Tekintettel arra, hogy a lakás-takarékpénztári konstrukciónak nem az azonnali támogatott lakáscélú hitelezés a célja, hanem a hosszú távú megtakarításokon alapuló alacsony kamatú hitelezés.