Electro World: az ideiglenes fizetési moratórium joghatásai

Polgár Csaba, az Electro World vezérigazgatója
Vágólapra másolva!
A bírósági döntésnek megfelelően ideiglenes fizetési moratórium alatt áll az Electro World - derült ki a cégcsoport csütörtöki sajtótájékoztatóján. A moratórium jogintézménye a magyar jog szerint a csődeljárás rendkívül fontos eleme, amely mindkét fél érdekeit figyelembe veszi.
Vágólapra másolva!

A csődeljárás közzétételét követő kilencven napig az adóst fizetési moratórium illeti meg a vele szemben esedékessé vált pénzkövetelések vonatkozásában. A haladék célja a csődvagyon megőrzése a hitelezőkkel kötendő egyezség érdekében.

Gyakorló jogászok megkeresésünkre arra hívták fel az [origo] figyelmét, hogy a moratórium alatt az adós, a vagyonfelügyelő, a számlavezetők és a hitelezők is kötelesek tartózkodni minden olyan intézkedéstől, amely a haladék célját meghiúsítja.

A moratórium ideje alatt a cég gazdálkodását a vagyonfelügyelő ellenőrzi, és főszabályként tilos a hitelezők felé kifizetéseket teljesíteni és az adós ellen pedig nem lehet igényeket érvényesíteni, azonnali beszedési megbízásokat teljesíteni, vagy pénzkövetelést végrehajtani.

Az utóbbi évek jogszabályváltozásai ugyanis az adós vállalkozás újraszerveződését és likviditási problémáinak leküzdését helyezték központba, és a hitelezői oldalról is egyfajta új magatartási gyakorlatot követelt meg.

A kilencven napos időtartam alatt nem alkalmazhatóak a késedelem, vagy a teljesítés megtagadásának jogkövetkezményei, ez alól főszabályként egy kivétel van, a követelések a moratórium ideje alatt is kamatoznak.

Összességében, az adós számára előnyös a moratórium azon joghatása, hogy ellene semmilyen végrehajtási cselekményt nem lehet megindítani, igaz, mindez egyfajta fizetési tilalmat is jelent számára, hiszen nem teljesítheti fizetési kötelezettségeit.

Kivételek és a meghosszabbítás

A haladék a munkaviszonyon, és azzal rokon más jogviszonyokon alapuló követelésekre nem terjed ki, e körben jellemzően munkabérről és az egyéb bérjellegű juttatásokról van szó.

Nem terjed ki a járulékok (egészség-, nyugdíjbiztosítási stb.), valamint a járadékokra sem (tartásdíj, életjáradék, kártérítési járadék, a bányászati kereset-kiegészítés) kifizetésére sem.

Hasonlóan nem spórolhatóak meg a szakképzéssel kapcsolatos kötelezettségek sem, így a szakképzési hozzájárulási költség, vagy a tanulóknak járó utazási kedvezmények, miként a víz- vagy csatornadíj fizetése is kötelező.

A fizetési haladék a csődeljárás kezdő időpontjától számított legfeljebb 180 napig hosszabbítható meg, ha az adós a kérelemhez a szavazati joggal rendelkező hitelezőktől a követelésekre vonatkozóan a szavazatok többségét külön-külön megkapta.

Ugyanakkor a jogszabály arra is lehetőséget ad, hogy a kilencven napos határidő a csődeljárás kezdő időpontjától számított egy évig is meghosszabbítható legyen, ám ehhez komoly hitelezői jóindulat, kétharmados szavazatarány szükséges.

Kötelező reorganizációs program

A fizetési haladék időtartama alatt az adós köteles úgynevezett fizetőképességét helyreállító program kidolgozására, amit meg kell vitatni, és el kell fogadtatni a hitelezőkkel, akiket az egyezségi javaslat és a fizetőképesség helyreállítását célzó program kézbesítésével kell meghívni - hasonlóan a vagyonfelügyelőhöz.

A reorganizációs program során az aktív és passzív vagyont veszik számba, életbe léptetik a szigorú takarékossági intézkedéseket, kiárusítják a készletek egy részét, létszámleépítést hajtanak végre.

(Nagy Károly András, az Elektra World cégcsoport vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján például elmondta, hogy a kft. a havi 300 millió forintos költségszintet egy-két hónapon belül 60 milliósra csökkenti. - a szerk.)

A hitelezők engedményeket is tehetnek, így hozzájárulhatnak az adósság átütemezéséhez, vagy elengedhetik a kamatokat, vagy akár követelésük egy részét.

A hitelezőknek ez azért állhat érdekében, mert a csődegyezség meghiúsulása révén azzal a lehetőséggel is számolhat, hogy megindul a felszámolási eljárás, amelynek végére az adósnak előreláthatóan annyi vagyona sem lesz, mint az egyezségről folyó tárgyalások idején.