Már tart az iskolaszerek akciója

Vágólapra másolva!
Augusztusban iskolaszer-akciókkal várják a hipermarketek a vásárlókat. Ebben az időszakban bonyolódik az irodaszer forgalom negyede-harmada, amelyből egyre nagyobb rész jut a távol-keleti termékeknek.
Vágólapra másolva!

Az Auchan idén igyekezett az olcsó és a gyermekek ízlésvilágának megfelelő, drágább szegmensből is kínálni az iskolakezdéshez szükséges eszközökből - írja a Napi Gazdaság. Ez utóbbiba a mozivászonról ismert figurákkal (Verdák, Princes, Túl a sövényen) díszített táskák, tolltartók, köpenyek tartoznak, az előbbibe a távol-keleti termékek. A francia hipermarketlánc a múlt hónap közepén kezdte meg az akciózást, de az igazi rohamot augusztusban várják, így augusztus elejére időzítették az akciós prospektus megjelentetését - nyilatkozta Gillemot Katalin, a cég kommunikációs vezetője.

Általában a hónap végéig tart a szezon, de az iskolakezdéshez legfontosabb eszközök szeptember közepéig szerepelnek az akciós listán. Ilyenkor nem csak az irodaszerek kerülnek be az akciós körbe, hanem minden, ami kapcsolatban áll a gyermek iskolakezdésével, vagyis a tornacipőtől kezdve, a hangos könyvön keresztül, a számítástechnikai hardverekig, kiegészítőkig.

Az iskolakezdési időszakban az irodaszer-forgalom az éves eladások 25-30 százaléka, ami tízmilliárd forint körüli értéket jelent. A piaci eladások jelentős része a nagy alapterületű áruházakban koncentrálódik. Gillemot Katalin megjegyezte: ebben az időszakban az irodaszerrészleg a saját éves forgalmának 25-35 százalékát hozza, attól függően, hogy mennyire erős a szezon, valamint sikerült-e eltalálni az áruválasztékot és az árkínálatot.

A Tesco is augusztus második hetétől várja a nagy rohamot, de már a múlt hónap közepétől megkezdte a Vissza az iskolába programját. A különbség annyi, hogy a Tescóban rövidebb ideig tart az akció. A cég 2000 terméket vett fel a palettára, és szokás szerint nem árengedménnyel, hanem külön erre az időszakra kikalkulált árakkal jelentkezik.

A teljes irodaszer-forgalom egyébként 60-70 milliárd forint körül mozog évente, ebből egyre nagyobb rész jut a távol-keleti termékekre. A kínai füzetek, tollak előretörése elsősorban a nagy alapterületű áruházak forgalmi térnyerésének a következménye. Ez a tendencia például a minőségi termékeket forgalmazó Herlitz Hungária Kft. forgalmát is befolyásolja. Rendi László ügyvezető igazgató úgy véli, márka-forgalmazókként aligha folyhatnak bele az árversenybe, a vevők bizalmában hisznek. Rendi szerint ugyanis a kínai termékek minősége és használati értékük az árukkal egyenértékű. Úgy látja, az irodaszerpiac továbbra is átrendeződés alatt áll, ám reményei szerint hamarosan újra kialakulnak az erős szakboltok, hálózatok.