Vágólapra másolva!
Tavaly tíz nap alatt 9 ezren, az idén egy hónap alatt ennek csak harmada, azaz 3700-an adtak be energiatakarékossági pályázatot. Eredetileg 17-18 ezer pályázatot várnak. Erre az idén 2,4 milliárd forint áll rendelkezésre, kétszer annyi, mint tavaly.
Vágólapra másolva!

Eddig 3700 igénylés érkezett be a kormány idei lakossági energiatakarékossági és megújuló energiás támogatására - mondta Molnár László, az Energia Központ Kht. ügyvezetője. A jelentkezési kedv most töredéke a tavalyinak. A kevesebb jelentkezés miatt akár az év végéig is van esély beadni pályázatokat állami támogatás reményében - írja a Népszabadság.

Az alacsonyabb érdeklődés oka lehet, hogy az állami támogatás aránya tavaly 30, az idén viszont 15 százalék volt, de a felveendő maximumösszeg is a pályázatonként 400-600 ezer forintról egységesen 265 ezerre csökkent. A roham elmaradásának oka az általános gazdasági helyzet is.

Az idei rend szerint az állami támogatást a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) 6,5 százalékos kamatozású hitellel egészíti ki.

A kormány kommunikációja a meghirdetést megelőzően arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami támogatás kiapadása után jelentkezők akár a beruházás száz százalékát is állhatják a kedvezőnek mondott MFB-hitelből. Ráadásul a hitellel akár a teljes önrész kiváltható. A jelek szerint azonban ez nem népszerű.

A beérkezett pályázatok 88 százaléka energiahatékonysági, a fennmaradó rész pedig megújuló energiás beruházásra kér támogatást. A központ vezetője szerint még nyolc-kilencezer igény számíthat kedvező elbírálásra - derül ki a Népszabadságból.