Nyugat-Dunántúl: közel 2 milliárdos adókülönbözet

Vágólapra másolva!
Az év első 4 hónapjában 824 vagyonosodási vizsgálatot indítottak a Nyugat-Dunántúlon, és mostanáig 1,9 milliárd forint adókülönbözetet tártak fel - közölte az APEH Nyugat-dunántúli Regionális Igazgatóság ellenőrzési szakigazgatója.
Vágólapra másolva!

Tóth Miklós elmondta, április végéig 343 ellenőrzést fejeztek be. Az érintett adózók 1,9 milliárd forintos befizetési kötelezettségüknek nem tettek eleget az APEH nem jogerős álláspontja szerint. A nyugat-dunántúli régióban 1050 vagyonosodási vizsgálat elvégzése a cél az idén.

A szakember szólt azokról a nem életszerű és így bizonyítás nélkül elfogadhatatlan megoldásokról, amelyekkel az adózók vagyonosodásukat indokolják. Az anyagi gyarapodás eredetét firtató adóhatósági kérdésekre tipikus válasz, hogy a vagyonosodás egy élet munkájának megtakarításából, amelyet otthon biztos helyen, például fagyasztószekrényben tartanak, továbbá elhunyt szülőktől kapott ajándékösszegekből vagy szerencsejátékon nyert forrásból származik.

Umenhoffer Ferenc regionális igazgató a kiemelt adónemek első 4 havi alakulásáról elmondta: április végéig közel 124 milliárd forintot fizettek be az adózók, ez 16 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az adóbevételek közel fele Győr-Moson-Sopron megyéből, 27 százaléka Vas megyéből és 25 százaléka Zala megyéből érkezett. Az adóbevétel több mint fele a társadalombiztosítási bevételekből származik, és közel 17 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakában realizáltat.

A személyijövedelemadó-bevételek összege 11 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Lényegesen nagyobb összegű növekmény tapasztalható viszont a személyijövedelemadó-visszautalásnál, amely az előző évi 4,7 milliárd forintról 7 milliárd forintra emelkedett.

Az általános forgalmi adó bevételei közel 18 százalékkal bővültek, ugyanakkor a kiutalások összege közel azonos szinten maradt. A társaságiadó-bevételek 27 százalékkal haladják meg az előző év azonos időszakának bevételeit. Ez elsősorban a Vas megyei off-shore társaságok eredményességének javulásával magyarázható.

Leszkovich Ildikó bevallási osztályvezető tájékoztatása szerint a magánszemélyek közel fele még nem nyújtotta be jövedelemadó-bevallását a régióban. Eddig 220 ezren adták be bevallásukat. A gyakori hibákkal kapcsolatban kiemelte, hogy az adózók megfeledkeznek az aláírásról, továbbá nem tüntetik fel, hova kérik az utalást, ilyenkor az igazgatóság pótlást kér. Végül felhívta a figyelmet, hogy a magánszemélyek jövedelemadó-bevallásának határideje május 21-e.