Drága gyümölcsből nem lesz befőtt

Vágólapra másolva!
A fagykárok és a korai nagy meleg miatt már érezhető a drágulás a piacokon. A háziasszonyok többsége ezért nem is gondol a befőzésre, csemegének vásárolja a gyümölcsöket. Egy kiló ribizli az ország több pontján is ezer forintba kerül, az elrakni való meggy és cseresznye is 400 forint körül tartja az árát, a szebb sárgabarack kilója pedig csaknem 500 forintra rúg. Piaci körkép.
Vágólapra másolva!

Idén a gyümölcsök tekintetében nem vagyunk elkényeztetve. Jelenleg cseresznyéből van a legtöbb, amelynek kilója tág határok között, 98 és 598 forint között mozog. A meggy sem olcsóbb, hiszen a nagy termővidékeken a gyümölcs többségét elvitte a fagy. Magyarországon az előzetes adatok alapján mintegy 36 000 tonnás meggyterméssel számolnak a szakemberek idén, szemben a tavalyi 58 000 tonnával.

A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet szerint a terméscsökkenés egyértelműen az április végi, május eleji fagyok számlájára írható, ekkor ugyanis a hőmérséklet -5, -8 Celsius-fokra süllyedt éjszakánként. Legutóbb 2000-ben volt hasonló az időjárás, akkor közel ugyanennyi, 38 000 tonna meggy termett.

Idén gyenge a termés a kajszibarackból is. Ezt jelzi, hogy a gyümölcs piaci ára máris az egekbe szökött, így nemigen érdemes lekvárt főzni belőle - mondta el az [origo]-nak Horváth Kálmánné kecskeméti gyümölcstermesztő. Ha egy-két hét múlva 250-300 forintra leesik is a kajszi kilójának ára, akkor sem fognak sorba állni érte. A cukor és az egyéb költségek miatt ugyanis duplaannyiba kerül, mint a bevásárlóközpontokban kapható tavalyi import.

Az ezerforintos ribizli is ritka csemege lesz idén a magyar családok asztalán, miután tavaly olyan alacsony volt a felvásárlási ár, hogy a termelőknek még leszedni sem érte meg a fürtös csemegét. Fodor Zoltán, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet igazgatóhelyettese szerint mindennek a kevés termés az oka. Magyarországon tavaly 10,6 ezer tonna ribizlit szüreteltek, fele-fele arányban pirosat és feketét. Idén azonban a termés fele a tavaszi fagykárok miatt kiesik, ráadásul a termőterület egy év alatt 5-6 százalékkal 980 hektárra csökkent. Ribizliből egyébként évről évre kevesebbet termelnek a magyar gazdák, 1997-től 2006-ig 17 százalékkal esett vissza a mennyiség. Főként a fekete ribizli szorul vissza. Szörpöt ezért csak azok készítenek, akiknek saját termésük van.

Az elmúlt tíz év alatt folyamatosan leszoktak a magyar háziasszonyok a befőzésről - mondta az [origo]-nak Kmetty Ágoston, a Kofa Kamara elnöke. Az okokat a magas gyümölcsárak mellett a költségek folyamatos emelkedésére lehet vissza vezetni. A fővárosi piacokon már alig van olyan háziasszony, aki egy kiló meggyet vásárol. A családok többsége ugyanis inkább húst vesz először, és csak utána választ egy kis gyümölcsöt. Érzékelhetően visszaesett ezért a kereslet szinte valamennyi idénygyümölcs iránt.

Úgy tűnik, az úgynevezett lecsószezon is a múlté immár, mivel a paprika és a paradicsom is igen drága. A legtöbben augusztusig várnak a kóstolóval, mert akkor már a földeken is érik a paprika, és a nagyobb mennyiség letöri az árakat.

Tavaly a kovászolni való uborka volt a sláger, mert az házilag készítve még mindig olcsóbb, mint a konzervgyári - emelte ki Kmetty Ágoston. És persze ízletesebb is. Félő azonban, hogy az igencsak árérzékeny magyar piacon ez kevés lesz ahhoz, hogy az évek óta tartó tendencia megváltozzon.

Árak:

forint/kg

Vámház krt.-i Vásárcsarnok

Rákóczi téri Vásárcsarnok

Bosnyák téri Vásárcsarnok

Szeged PiacDebrecen Piac

Nyíregyháza

Piac

Meggy

298-440

290-440

198-400

160-450

260-520

140-480

Cseresznye

98-560

298-598

248-598

180-365

210-280

185-367
Sárgabarack199-680499-780380-498220-560180-430320-450
Őszibarack98-798298-780360-598280-320210-420190-370
Ribizli600-792498-1490600-1000300-1000250-1000320-1000
Egres498-1192398400-500350400320-560
Paprika

199-980

129-398

380-598

160-560

180-340

190-465

Paradicsom98-398

129-398

198-348

120-356

87-328

110-398

Uborka150-278 168-298 160-248 180-250 220-250

160-230