Cégbarát az új áfaszbályozás

Vágólapra másolva!
A magánszemélyeket szinte alig érinti a készülő új áfatörvény. A kulcsok és a termékek besorolása sem változnak, az utóbbit azonban kedvezőtlennek is lehet tekinteni, hiszen az unió engedné például a villamos energia árának a kedvezményes áfa besorolását. A cégeknek azonban több könnyítést is terveznek.
Vágólapra másolva!

Inkább a cégek életére gyakorol hatást az uniós harmonizáció jegyében is készülő új áfatörvény - értesült az Index. A pénzügyminisztérium az anyagot lapunknak nem kívánta kommentálni.

A most nyilvánosságra került tervek szerint az üzleti élet szereplőire nézve több pozitív szabályt tartalmaz a javaslat, növeli likviditásukat, verseny- és fizetőképességüket.

Kedvezően változnak a csoportos adóalanyiságra vonatkozó előírások. A jelenlegi szabály csak a bankoknak, biztosítóknak, pénzügyi szolgáltató cégeknek engedte meg, hogy éljenek a csoportos adóalanyiság nyújtotta előnyökkel. A jövőben nem lesz iparági kötöttség, azaz bármely adóalany választhatja a csoportos adóalanyiságot. Csak annak a feltételnek kell megfelelni, hogy Magyarországon gazdasági céllal telepedtek le, és egymásnak kapcsolt vállalkozásai legyenek.

Lényeges könnyítés várható az áfa visszaigénylésében. A változtatás lényege, hogy ezentúl már nem kötik bevételi határhoz a visszaigénylés lehetőségét. A jelenlegi rendelkezés szerint el kell érni legalább 4 millió forintos áfaköteles bevételt, vagy beruházásnál a levonható áfa legalább 200 ezer forinttal haladja meg a befizetendő áfa összegét. Jövőre viszont nem lesznek ilyen megkötések.

Ingatlan adás-vétel és bérbeadás

Januártól az lesz a főszabály, hogy az eladó bármilyen ingatlan eladásánál választhat: áfával akarja-e eladni, vagy sem. A választási lehetőség felkínálása kedvezőnek ítélhető. Amennyiben áfával értékesíti, az ingatlannal összefüggő beszerzések - az ingatlanépítéshez felhasznált termékek, a felhasznált szolgáltatás, a karbantartás, a javítás - áfáját levonhatja.

Jelenleg a lakóingatlanok kivételezett helyzetben vannak a többi ingatlanfajtához (telek, egyéb építmény) képest. Amíg utóbbiaknál minden értékesítésnél áfát kellett felszámítani, lakásoknál csak az első eladás volt áfaköteles, és a további adásvételek áfamentesek.

A főszabály alól van kivétel, ami az uniós irányelvhez igazodva úgy szól: építési telkek önálló értékesítése, valamint olyan ingatlanok (lakás, más épület, építmény és ezekhez tartozó földrészlet) értékesítése, ahol nincs még meg a használatba vételi engedély, vagy megvan, de azt legfeljebb 2 éve adták ki, az ilyen értékesítésnél nincs választási lehetőség, mindig fel kell számítani az áfát - és természetesen érvényesíthető a levonási jog.

Az ingatlan-bérbeadásra is ugyanaz az előírás vonatkozik majd, mint az ingatlanértékesítésre, vagyis választási lehetőséget kap a bérbe adó. (Kivétel: a parkolásra és vendéglátásra használt ingatlan bérbe adásakor, valamint "az ingatlannal tartósan összekötött gépek, egyéb berendezések bérbeadásakor" kötelező áfát felszámítani.

A kulcsok maradnak

Fontos, hogy az áfakulcsok nem változnak, azaz marad az 5 százalékos kedvezményes és a 20 százalékos normál kulcs. Nem sorolnak át bizonyos termékeket egyik kulcs alól a másik alá sem. Tavaly az EU a többi tagországhoz hasonlóan Magyarországnak is megengedte 2010-ig a lakásfelújításra, a házi gondozói szolgáltatásra, kisebb javítási szolgáltatásokra - egyebek mellett kerékpárok, cipők, ruházati termékek, bőráruk javítására - kedvezményes kulcsot használjon. Az unió arra is áldását adta, hogy ha egy tagország úgy gondolja, sorolja át az elektromos energiát a kedvezményes körbe korlátlan ideig. Ezekkel azonban a javaslat nem él.