Vágólapra másolva!
A nyugdíjkorhatár emelésére tesz javaslatot a kormány a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény módosításával - mondta Korózs Lajos szociális államtitkár.
Vágólapra másolva!

A javaslat szerint a korhatár 2016-tól - az 1954-ben született korosztálytól - születési évenként négy hónappal emelkedne, és 2027-ben érné el - az 1962-ben született korosztállyal - a 65 évet - közölte az államtitkár a törvényjavaslat általános vitájának kezdetén.

Elmondta, hogy módosulnak az indexálás szabályai is, így a jövőben a nyugdíjak a gazdaság lehetőségeit meghaladó mértékben nem növekedhetnének, de biztosítanák, hogy gyors gazdasági növekedés mellett ne csupán megőrizzék, hanem növeljék is vásárlóértéküket.

Az előterjesztés alapján 2010-től a 13. havi nyugdíj a 2009-es szinten - évi 80 ezer forintos összeghatárral - beépülne a havi nyugellátásokba, de csak azoknál, akik 2009 novemberében részesülnek tizenharmadik havi nyugdíjban.

MSZP: nem most van itt az ideje

Vidorné Szabó Györgyi (MSZP) felszólalásában azt mondta, nem kerülhető el a magyarországi nyugdíjrendszer egészének áttekintése, és egy komoly nyugdíjreform beterjesztése, de ennek nem most van itt az ideje. Megjegyezte, hogy "óriási" társadalmi egyetértéssel lehet benyújtani egy ilyen törvényjavaslatot.

Az előterjesztés leglényegesebb pontjának a nyugdíjkorhatár emelését nevezte. Szerinte komoly demográfiai kutatások és adatok állnak a korhatár 65 évre történő emelése mögött. Mint mondta, 2025-ben 77 év lesz a születéskor várható átlagéletkor.

Az MSZP-s politikus azt mondta, a mostani svájci indexálásra azt lehet mondani, hogy aktív dolgozók és a nyugdíjasok együtt sírnak, együtt nevetnek a gazdasági változásokkor, addig az új szabályozás azt jelenti, hogy a nyugdíjasok együtt nevetnek a társadalommal, de nem feltétlenül sírnak együtt.

Fidesz: nem ezt ígérték

Mátrai Márta (Fidesz) elmondta, olyan meggondolatlan szociális intézkedéseket tartalmaz a törvényjavaslat, amely a legvédtelenebb embereket sarcolja meg, ezért a Fidesz nem támogatja azt.

Az ellenzéki politikus közölte, hogy az előterjesztés tartalmazza a 13. havi nyugdíj megszüntetését, de a kormány nem ezt ígérte 2006-ban. Utalt arra, hogy az előterjesztés indoklásában az szerepel: a gazdasági válság rávilágított arra, hogy a 13. havi nyugdíj nem tartható fent.

Csak egy tollvonás

Csáky András független képviselő szerint a magánnyugdíj-pénztári rendszer létrehozása hibás lépés volt, az elmúlt tíz évben több mint 2000 milliárd forintjába került a költségvetésnek a rendszer fenntartása.

Hozzátette: egy tollvonással 375 milliárd forintot lehetne megspórolni a költségvetésnek, és nem kellene a törvényben foglalt szigorítást a nyugdíjasokra rázúdítani.

Béki Gabriella (SZDSZ) a korhatáremelés kapcsán kijelentette, hogy a szabad demokraták évek óta szorgalmazzák azt. Ennek alapvető indokaként azt nevezte meg, hogy nő az átlagos várható élettartam. Mint mondta, ha alapvetően van valamiben egyetértés a parlamenti pártok között, akkor az-az, hogy a korcentrumot növelni kell.

A szabad demokrata politikus szakmai meggyőződésének adott hangot amikor azt mondta, hogy az a javaslat, amely évente négy hónapokat emel a korhatáron éppen optimális.

A 13. hónapra nincs meg a fedezet

A 13. havi nyugdíj változásairól úgy vélekedett, hogy nagyon kíméletes az ahhoz kapcsolódó javaslat, mert egy plafonig kezelni akarja azt és csak a majdan nyugdíjba kerülőktől vonja el ennek a juttatásnak a lehetőségét.

Azt mondta, Magyarországon egy havi nyugdíj összege több mint 200 milliárd forint és igazuk volt a közgazdászoknak, amikor figyelmeztették a juttatást bevezető Medgyessy-kormányt, hogy a 13. havi nyugdíjnak nincs meg a fedezete.

Megjegyezte, a javaslat nem foglalkozik azzal, hogy 2013-tól egy szigorúbb skála alapján állapítják meg a nyugdíjakat.