Válság avagy tartós hullám

Az egy éve tartó jelzálogválságot elemezve az [origo] már számos tényezőre hívta fel a figyelmet, ám ezeket a faktorokat többnyire a közgazdászok, a gazdasági elemzők és politikusok emlegetik. Most viszont egy gazdaságtörténészt kérdeztünk a válságokról, azok okairól, menetéről és általában a gazdasági ciklusokról.

A gazdaságtörténészek másként közelítenek a válságokhoz, mint a közgazdászok - kezdte Kövér György egyetemi docens, az ELTE társadalom- és gazdaságtörténeti doktori programjának vezetője. A közgazdászok időhorizontja ugyanis rövidebb, néhány év, legfeljebb évtized, amit vizsgálnak. (Magyarországon ebből a szempontból kivételnek tekinthető Bródy András munkássága - hangsúlyozta Kövér.) A történészek viszont évszázadok távlatában próbálják a tendenciákat észrevenni, és ez néha eltérő eredményekre vezet, mint a gazdaságkutatóké.

A ciklusok kutatása a 19. század közepén kezdődött, ekkor fedezték fel először a középtávú, majd a 20. század elején a hosszabb távú konjunktúraciklusokat, míg a legrövidebb és leghosszabb távú gazdasági periódusokat a 20. században mutatták ki. Ennek alapján jelenleg négy fontosabb gazdasági ciklusról beszélhetünk - mondta Kövér György, kissé leegyszerűsítve az elméleteket, hiszen ciklikus változásokat a most felsoroltakon kívül is kimutattak, de ezek jelentősége valamivel kisebb.

Négy kutató, négy ciklus

A négy legfontosabb periodizálás négy kutató (Kitchen, Juglar, Kondratyev és Braudel) nevéhez fűződik. Az első a rövidtávú Kitchen-ciklus, amelyet készletezési ciklusnak is neveznek, ez körülbelül három-,l négyéves (40 hónapos) hullámzást jelent a gazdasági teljesítményekben.

A készletezés összefügg a rövidtávú készletfelhalmozással és leapasztással, vagyis a cégek rövidebb távú szemléletével, az ezzel kapcsolatos vállalati döntésekkel. (Csak megjegyezzük ennek kapcsán, hogy a vállalatgazdaságtan kutatói a gazdaságtörténészekkel szemben a rövid távot pár hónapban jelölik meg, erre jó példa a vállalatok negyedéves beszámolója, náluk a három éven túli projektek már hosszú távúnak számítanak.)

A Kitchen után a második ciklus a gazdaságtörténészek számára az úgynevezett Juglar-ciklus, amely 7-13 éves és nevezik ezt kereskedelminek is. Ezt már a 19. század hatvanas éveiben felismerték. Ez már egy középtávú periódust jelez, és általában ágazati ciklusokhoz kötődik.

Mélypontját túltermelési válságok vagy pénzügyi krachok jelzik - Kövér szerint. A komolyabb termelő beruházások kifutási ideje is ennyi. Hét-tizenhárom év alatt derül ki, hogy egy cég mennyire állja meg a helyét a versenyben, egy adott ágazatban milyenek a kereslet-kínálati viszonyok, a monetáris és a reálszféra közötti egyensúly.

A harmadik periódus az úgynevezett Kondratyev-hullám. Ez ma már ismertebb Magyarországon, és ezzel foglalkoztak gazdaságkutatók és gazdaságtörténészek is. Ez két 25-30 körüli alperiódusra, egy felívelő és egy hanyatló szakaszra bontható, összesen 50-60 éves távlatot fog át - magyarázta Kövér.

A Kondratyev-ciklust szokták magyarázni az emberek életkori sajátosságaival, minthogy az a 25-30 év, amely egy alperiódus ideje, általában egy ember aktív munkában töltött életének felel meg.

Fontosabbak a beruházások?

Mások viszont - és ezt hangsúlyozta Kövér is - elsősorban a nagyobb, hosszú távú beruházások szerepét emelik ki. Ilyen nagyobb horderejű beruházások lehetnek a szellemi és az anyagi infrastruktúra fejlesztése (vasút, autópálya, oktatás- és egészségügy). Ezeknek a kifutási ideje összességében lehet akár 50-60 év.

Ez azt jelenti, hogy egy vasútvonal kiépítése minimum egy alperiódus alatt igazolja hasznosságát vagy feleslegességét, de az oktatásügybe való beruházás sem rövid idő alatt hozza meg a gyümölcsét. Schumpeter a találmányok termelésbe való bevezetésének szakaszosságával, az innovációk ciklikusságával hozta összefüggésbe a hosszú hullámokat.

Miközben a közgazdászok is ismerik és vizsgálják e három említett ciklust, a gazdaságtörténészek a 20. században egy negyedik periódust is felfedeztek. Ez utóbbi elsősorban a francia Annales-iskola vezető történészének, Fernand Braudelnek a nevéhez kötődik. Braudel dolgozta ki az évszázados, úgynevezett szekuláris trendek elméletét. A legmélyebb, szinte mozdulatlan struktúrák változása szerinte csak a "longue durée", a hosszú időtartam alatt figyelhető meg.