Érzi a válság hatásait a Pappas Auto

Vágólapra másolva!
A magyarországi újautó-piac mintegy 10 százalékos visszaesése közben a Pappas Auto Kft. eladásai 7 százalékkal bővültek az idén január és október között - mondta el Friedrich Lixl ügyvezető igazgató szerdán Budapesten sajtótájékoztatón. A Németországban és Ausztriában is tevékenykedő Pappas csoport magyarországi tagja a Daimler AG márkáit forgalmazza elsősorban. Legfőbb márkája a Mercedes, emellett foglalkozik Smart, Chrysler, Jeep és Dodge, valamint KIA értékesítésével is.
Vágólapra másolva!

Friedrich Lixl tájékoztatása szerint a Pappas az idén az első tíz hónapban Magyarországon 1898 személyautót értékesített, beleszámítva a 605 használt járművet is, ez 10 százalékos növekedés a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Az eladásokból 813 darab volt Mercedes a tavalyi 693 után. A haszonjárművek eladása 4 százalékkal bővült 1757-re január és október között.

Az igazgató azonban felhívta a figyelmet: a pénzügyi válság hatását már érzik, októberben a Mercedes-eladások 20 százalékkal csökkentek, így az év végéig lemorzsolódhat az eddigi növekedés. Nem számíthatnak az előző évben tapasztalt bővülésre akkor sem, ha a visszaesés a Mercedes által képviselt szegmenst kevésbé érinti, mint a többit.

Tavaly 4060 autót értékesített a Pappas, az idén az év elején még több mint 400 darabos növekedést tűzött ki célként. A tervet jelentősen módosítani kell - mondta az igazgató. A Pappas Auto Kft. árbevétele tavaly 41,9 milliárd forint volt, az idén az első 10 hónapban 37,4 milliárd forint.