Vágólapra másolva!
Valdis Zatlers lett államfő úgy döntött, hogy tekintettel az országot sújtó súlyos gazdasági válság miatt elrendelt megszorító intézkedésekre, csökkenti fizetését - jelentette be kedden Zatlers szóvivője, Ilze Rassa. "Tekintettel a gazdaságilag nehéz időkre és szolidaritást vállalva az alkalmazottakkal, az elnök kérte személyzeti főnökét, hogy csökkentse fizetését nyolc százalékkal" - közölte a szóvivő az AFP-vel. A lett államfő havi fizetése jelenleg 3600 lat, azaz 5129 euró. A lefaragás után nettó 3312 latot vihet majd haza.
Vágólapra másolva!

Mivel az ország gazdasági recessziót él át, a költségvetési deficit pedig hatalmas, a lett kormány úgy döntött, hogy visszafogja a kiadásokat. Ennek egyik eleme a bértömeg csökkentése 15 százalékkal a közalkalmazotti szférában, az év elejétől számítva. A csökkentés következtében az elnöki apparátus tagjainak nyolc százalékkal kevesebb lesz a fizetésük.

A felvirágzás évei után Lettországot keményen sújtja a gazdasági válság. A központi bank és a kormány komoly recessziót prognosztizál. A GDP visszaesése 2008-ban valószínűleg 1,5-1,7 százalék volt, 2009-ben pedig öt százalékos csökkenést várnak. A Nemzetközi Valuta Alap, az Európai Unió és más hitelezők, köztük a skandináv országok összesen 7,5 milliárd euró hitelt nyújtottak a balti országnak.

A szomszédos Litvániában, amelyet kevésbé sújt a válság, Valdas Adamkus elnök szintén fizetésének lefaragását fontolgatja - jelezték kedden az elnök munkatársai.