Vágólapra másolva!
A magyar deviza újabb, sosem látott mélypontot ért el hétfőn. Egy euróért délután 304,50 forintot is kellett fizetni, vagyis 2,2 százalékot esett devizánk a közös pénzhez képest. Később egy kicsit magához tért a magyar pénz, és délután fél öt környékén 303 forint/euró, este nyolc előtt pedig 304 forint/euró környékén ingadozott a kurzus.
Vágólapra másolva!

A forintra nem volt hatással Gyurcsány Ferenc hétfői parlamenti beszéde, a magyar miniszterelnök bonyolult, nehezen átlátható, adóemeléseket és adókönnyítéseket egyaránt tartalmazó válságkezelő intézkedései nem erősítették a magyar pénzt. A forintot a régiós hírek mozgatták, elsősorban a lengyel zloty megingása. a lengyel pénz csaknem 4 százalékos zuhanása magával húzta ugyanis a mi pénzünket is.

A lengyel nemzeti bank hétfőn kétségét fejezte ki a kormányzat gyors euróbevezetési terveivel kapcsolatban, így távolabbra csúszhat a varsói euróbevezetés, ez mozdította lefelé a zloty árfolyamát. A lengyel pénz a feltörekvő országok devizái közül a legtöbbet vesztette idén értékéből a Bloomberg hírügynökség szerint. Az euróhoz képest 13,6 százalékot esett ugyanis a zloty.

A forint és a zloty mellett veszített értékéből a cseh korona is, bár Prágában éppen hétfőn jelentettek be válságkezelő intézkedéseket, akárcsak Magyarországon. (Prágában ugyanakkor egyértelműen adócsökkentésről és tb-járulékcsökkentésről beszélnek, nem pedig bonyolult adórendszerbeli átalakításokról, mint nálunk Gyurcsány Ferenc.)

A lengyel jegybank nem akar gyors eurót

A Lengyel Nemzeti Bank hétfőn határozottan eltanácsolta a lengyel kormányt az euró gyors bevezetésétől, ezzel gyengítve a zloty árfolyamát. A bejelentés után a zloty és vele a forint is új mélységekbe zuhant az MTI szerint.

- Hatalmasak az euró korai bevezetésének kockázatai, az idei év nem jó az ERM-II.-be való belépésre - mondta a lengyel központi bank elnökhelyettese, Witold Kozinski varsói sajtóértekezletén, bemutatva a bank 479 oldalas, új tanulmányát az eurócsatlakozás előnyeiről és hátrányairól.

A lengyel kormány hivatalos stratégiája szerint Lengyelországban 2012-ben kellene bevezetni az eurót. E menetrend szerint a zlotyt ez év közepén vinnék be az euróövezet előszobájába, az európai átváltási mechanizmusba (ERM-II.), ahol plusz-mínusz 15-15 százalékkal ingadozhat a lengyel és az EU-beli pénzügyi hatóságok által közösen megállapítandó sávközép körül.

Már reggel zuhant a zloty

A zloty hétfő reggel már 3 százalékot zuhant, mert a japán gazdaság meredek rosszabbodásáról megjelent új adatok és a Hetek (G7) nagyrészt eredménytelen hétvégi válságtanácskozása miatt, majd Kozinski nyilatkozata nyomán újabb 1 százalékot vesztett a lengyel valuta, új ötéves mélypontra, eurónként 4,8020-ra, mielőtt valamelyest összeszedte magát. A zloty magával rántotta a térségi valutákat, a forint 304,70 forint/eurón új rekord mélységbe esett, írta a Dow Jones hírügynökség.

A lengyel központi bank hétfőn megjelent tanulmánya szerint az euróövezeti tagság előnyei egyértelműek hosszú távon, mindenekelőtt a gazdasági növekedés támogatásában, ám rövid távon a kockázatok túl nagyok.

"Bizonytalan a képesség a maastrichti feltételek tartós betartására, ezért jobban el kell gondolkodni az ERM-II.-be való belépés megfelelő időzítéséről", írták a tanulmány szerzői. - Politikusaink nem segítik a zlotyt azzal, hogy a sajtón keresztül vitatkoznak az eurós stratégiáról - kommentálta a helyzetet egy banki elemző a Dow Jones számára.