Napról napra - olcsóbb a svájci frank és az OTP, nőhet a nyugdíjkorhatár

Vágólapra másolva!
A nyugdíjrendszert módosító javaslatot benyújtja a kormány a parlamentnek - ez a legfontosabb hír pénteki előzetesünkben. Csütörtöki összefoglalónkból pedig kiderül, miért lett hirtelen olcsóbb a svájci frank, melyik magyar cég korábbi vezetője került 55 millió forintért szabadlábra, és ki az az amerikai befektetési tanácsadó, akit bilincsbe vertek a bírósági tárgyalás után. Hajnali válsághíradó.
Vágólapra másolva!

A korábban bejelentettnél hosszabb idő - tíz év - alatt emelkedne 62-ről 65 évre a nyugdíjkorhatár - az MTI szerint. A kormány a módosításokról szerdán döntött, az előterjesztést pénteken nyújtja be a parlamentnek.

Eszerint 2025 helyett 2027-től lenne 65 év a korhatár, de nem változott az eredeti elképzelés abban, hogy 2016-tól indulna el a fokozatos emelés. Kormányzati számítások szerint így azok, akik 1962-ben születtek, már 65 éves korukban mehetnének nyugdíjba, és a változás az 1954-ben születetteket érintené először.

Mi várható pénteken?

A világgazdaság folyamatai közül pénteken két olyan területről várhatók hírek, amelyek eddig rendkívül rosszul teljesítettek. A válság ugyanis egyaránt komolyan sújtotta a japán ipart és az európai autópiacot. Az amerikai külkereskedelmi hiány publikálása is komolyan hathat a tőzsdékre és a devizakurzusokra.

Ugyanakkor az eurózónában a kiskereskedelmi adatok mozgathatják az árfolyamokat, és ez a statisztika szintén befolyásolhatja az euró jegyzését. Itthon a Központi Statisztikai Hivatal pénteken teszi közzé a mezőgazdasági árakról szóló adatsorait.

Mi történt csütörtökön?

Ötvenöt millió forintos óvadék ellenében szabadlábra helyezték a MÁV Általános Biztosító Egyesület (MÁV ÁBE) egykori elnök-vezérigazgatóját, akit társaival együtt egymilliárd forintos sikkasztással gyanúsítanak.

A kormány segítséget nyújt a Dunaferrnek - jelentette be a kancelláriaminiszter, Kiss Péter Dunaújvárosban.

Erősödött estére a magyar deviza, 294 forintot kellett ekkor csak adni egy euróért, jóllehet délben még 307 körül járt a hazai fizetőeszköz.

Rekord mélységbe süllyedt a svájci frank kamata, így a hazai devizaadósok is egy kicsit megkönnyebbülhetnek, hiszen a kamatcsökkentés miatt a svájci frank is gyengült.

Ugyanakkor 98 millió euróval romlott a magyar külkereskedelmi mérleg, amely idén januárban 192 millió euró passzívumot mutatott.

Még vészjóslóbb, hogy legfőbb exportpiacunkon, Németországban az ipari termelés 7 és fél százalékot zuhant januárban. Erre a német újraegyesítés óta nem volt példa.

Szintén aggasztó hír, hogy Japán gazdaságának kibocsátása éves szinten 12,1 százalékkal csökkent, ami 1974 óta nem fordult elő.

Trichet optimista

Bár idén számos országban recesszió lesz, de a legtöbb közgazdász fokozatos fellendülésre számít jövőre - ezt az Európai Központi Bank elnöke, Jean-Claude Trichet mondta.

A befektetőket jobban felvidíthatja, hogy remek napot zárt a New York-i tőzsde.

Nem örülhetett annyira egy híres-hírhedt befektetési tanácsadó: Bernard Madoffot ugyanis csütörtökön bilincsbe verték és börtönbe küldték.

Céglegendák búcsúztak ezen a napon a legjobb hitelbesorolástól: a GE és a Berkshire Hathaway (a multimilliárdos Warren Buffett holdingja) is elvesztette a létező legjobb minősítést, az AAA kategóriát.

Esett az OTP

New Yorkkal ellentétesen mozgott a jelentős veszteségeket szenvedő pesti börze, ahol például az OTP hat százalékot zuhant.

Közben kiderült, hogy a Magyar Nemzeti Bank 2,4 milliárd euró uniós forrást konvertál át év közben forintra a bankközi devizapiacon, ez közvetve a forint árfolyamát javíthatja.

A magyar államkötvénypiac helyzetén pedig az Államadósság Kezelő Központ javítana, bizonyos kötvények visszavásárlásával.