Az angol fociliga lekörözte a többieket

Vágólapra másolva!
 
Vágólapra másolva!

A Deloitte könyvvizsgáló cég évente megjelenő összesítése szerint a szigetországi élvonal 2,44 milliárd eurós bevétellel zárta az előző szezont, a tiszta haszon pedig 234 millióra rúgott. Az angol Premier League büszkélkedhetett a 2007/2008-as idényben a legnagyobb bevétellel és nyereséggel is az európai futballbajnokságok közül.

A második helyen az 1,44 milliárd eurós bevétel mellett 136 millió eurós eredményt felmutató német Bundesliga, a harmadik pedig Deloitte elemzése szerint a spanyol liga, a spanyol Primera División, igaz utóbbiról nincsnek adatok. Utánuk következik az olasz Serie A és a francia Ligue 1. Összesítve a kontinens futballjának forgalma tavaly rekordot jelentő 14,6 milliárd eurót tett ki, ebből az öt élbajnokság 7,7 milliárddal 53 százalékot "vállalt magára".

A legmagasabb nézőszámmal a Bundesliga büszkélkedhetett: a német meccseket átlagosan 39 500 szurkoló látta a stadionokban, ez a Deloitte előrejelzése szerint idén 42 600-ra emelkedik. A második helyen 2008-ban a Premier League végzett, amelynek találkozóira 32 500-an voltak kíváncsiak.

A legtöbb pénzt - a bevétel 71 százalékát - a franciák fordították a játékosok fizetésére. A spanyolok, olaszok és angolok mintegy 60 százalékot utaltak tovább a futballistáknak, míg Németországban a kereset fele a klubpénztárban maradt.