Egyértelműen recesszióval számol idén az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB), miután jelentősen rontotta az idei és jövő évi gazdasági növekedésre szóló előrejelzését.
A csütörtökön kiadott prognózis szerint idén 4,2 százalékkal fog csökkenni Ausztria hazai összterméke (GDP), majd jövőre még további 0,4 százalékkal apad, és csak 2011-ben vált ismét növekedésre: akkor 1,2 százalékos GDP-bővülés várható.
Az Osztrák Nemzeti Bank (OeNB) legutóbb, decemberben kiadott előrejelzésében még az szerepelt, hogy az idén mindössze 0,3 százalékkal fog zsugorodni az osztrák gazdaság, jövőre pedig kis mértékben, 0,8 százalékkal már növekedni is fog.
A világgazdasági válság azonban a bank közleménye szerint "a második világháború óta példátlan mértékű visszaesést okozott az exportban és a beruházásokban, és ezért a GDP 2011 előtt nem fogja tudni elérni a 2007-es szintjét".
A bank elemzői mindazonáltal úgy látják, hogy már érzékelhetők a felépülés első jelei, és az idei év vége felé stabilizálódhat a helyzet.
A Jobbik eredményén is múlhat a csúcsot döntő forint sorsaA szerdán egyéves csúcsra erősödő forint árfolyamát a következő hetekben a nemzetközi hangulat határozhatja meg, ebben egyetértenek a szakértők, a választásokban rejlő ...
Erzsébet Park Hotel ParádHúsvéti akció már 43.500 Ft/fő/3 éj-től
Méder Áron:Három év alatt a Föld körül
1% a gyermekmentőértTámogassa adójával a Gyermekrohamkocsit!
Zuschlag: Se jelenem, se jövőm
Ártatlanságát hangsúlyozta utolsó szó jogán mondott beszédében Zuschlag János egykori MSZP-s képviselő.
Szétrúgták Ronaldót
Nivaldo szerint a Real-szélső színészkedett, pedig elég szép seb keletkezett a vádliján vasárnap.
Magyar kvóták miatt állt a tőzsde
A párizsi szén-dioxid-tőzsdén a ma- gyar környezetvédelmi minisztérium korábban eladott kvótái bukkantak fel.