Vágólapra másolva!
Magyarország és Észtország jutott a legmesszebb az átalakulásban az EBRD szerint. A bank elemzése rámutat, hogy a magyar gazdaság nemzetközi tőkepiaci környezete jelentősen javult, de még mindig nagyon magas az adószint.
Vágólapra másolva!

Lelassult, de nem fordult vissza a tágabb értelemben vett Kelet-Európa reformfolyamata a 2008-2009-es időszak súlyos pénzügyi válsága közepette, és a térségben lezajlott idei kormányváltások után is jórészt megmaradt a reformlendület - áll a londoni Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) által az átalakuló térségről hétfőn kiadott éves jelentésben.

Az elemzésből - amely az EBRD tevékenységi területéhez tartozó 29 kelet-európai és közép-ázsiai ország éves haladását méri fel - kitűnik, hogy az egyes átalakulási kategóriákra adott osztályzati listán Magyarország, Észtországgal holtversenyben, továbbra is vezeti az egész mezőnyt.

Túl magasak az adók

A négy nagy vizsgált területen - a vállalati szférán, a piaci-kereskedelmi rendszeren, a pénzügyi szektoron és az infrastruktúrán - belüli kilenc alkategória közül (nagyvállalati privatizáció, kisvállalati privatizáció, vállalatvezetés és vállalati átalakítás, árliberalizáció, kereskedelmi és árfolyamrendszer, versenypolitika, bankreform és kamatliberalizáció, értékpapír-piacok és nem banki pénzügyi intézmények, általános infrastrukturális reform) Magyarország nyolcban a legjobb osztályzati sávban van, az egyetéen kivétel a versenypolitika. Különösen jó a magyar osztályzat az infrastrukturális átalakulás, a kisvállalati privatizáció, az árliberalizáció, illetve a kereskedelmi és árfolyamrendszer kategóriájában.

A jelentés Magyarországgal foglalkozó fejezete szerint a magyar gazdaság nemzetközi tőkepiaci környezete jelentősen javult. A bank kiemeli, hogy a magyar szuverén törlesztéskockázat fedezetére köthető hitelpiaci származékos csereügyletek (CDS) felára a márciusi 630 bázispont körüli szintekről októberre 200 bázispont környékére szűkült, és a forint is visszanyerte a 2008 októbere óta elszenvedett árfolyamveszteségek zömét.

A piaci hangulat azonban "törékeny", és az adósságfolyamatok fenntarthatóságának megítélése erősen függ a finanszírozási kondíciók kilátásától. Ezért Magyarországnak 2010-ben további kiadáscsökkentésekre lehet szüksége - áll a jelentésben, amely szerint ugyanakkor "még mindig nagyon magas" a magyar adószint.

Nincs egyedül véleményével az EBRD

Nem az EBRD az egyetlen olyan intézmény, amely a magyar válságkezeléssel kapcsolatban úgy véli, hogy az ország kiemelkedik majd a környezetéből. A Bank of America Merrill Lynch legutóbbi elemzésében egyenesen úgy fogalmazott, hogy "Magyarország vezetőként léphet ki a költségvetési egyensúlyt tekintve a válságból".

Az amerikai bank elemzői szerint a kormány fájdalmas megszorító intézkedései meghozzák eredményüket és a térségbeli versenyben elsőként lehet magyar euró. A cég fő régiós szakértője szerint Magyarország erőteles költségvetési szigorítása ugyan valóban hozzájárult a gazdasági válság mélyüléséhez, de pont ez az, amely "Magyarországot a világ fiskális éllovasává teszi a következő évben."