Vágólapra másolva!
A Nemzeti Választási Bizottság keddi ülésén iránymutatást adott ki a magyarországi lakóhellyel nem rendelkező választópolgárok, vagyis főként a határon túliak szavazásának szabályairól. Eszerint azok, akik Magyarország külképviseletein veszik át a szavazási levélcsomagjukat, nem tölthetik ki a szavazólapjukat és az azonosító nyilatkozatot a külképviseleten. Az épületen belül nem ikszelhetnek.
Vágólapra másolva!

Új iránymutatást adott kedden a Nemzeti Választási Bizottság a levélszavazás szabályairól. Azok a választók, akik regisztráltak, és levélben szavaznak, arra a címre kapják a levélcsomagjukat (ez tartalmazza a szavazólapot, a válaszborítékot és a választópolgár azonosításához szükséges nyilatkozatot), ahová kérték.

A törvény szerint nemcsak a saját címükre, vagy egy másik lakcímre kérhetik a csomagot, hanem – ha nem bíznak a helyi postában – egy nagykövetségen, külképviseleten is átvehetik. A törvény szintén lehetővé teszi, hogy ne postán adja fel a levélcsomagot, hanem valamelyik nagykövetségen dobja be az ott kikészített urnába.

Patyi András, az NVB elnöke szerint felmerült a kérdés, hogy a levélcsomag átvétele és a szavazatot tartalmazó boríték leadása között el kell-e hagynia a választónak az épületet, vagy szavazhat úgy, hogy a csomagot átveszi, ott helyben ikszel, majd bedobja az urnába a szavazatot. Az NVB úgy döntött, hogy ez utóbbi megoldás nem lehetséges. Az NVB szerint

ezért a testület iránymutatása azt tartalmazza, hogy el kell hagyni az átvétel helyszínéül szolgáló épületet a szavazólap átvétele után.

Összefoglalva tehát az iránymutatást: a határon túli választó akkor jár el helyesen, ha bemegy a követségre, átveszi a csomagot, kimegy az épületből, ikszel, majd visszamegy, és bedobja a csomagot az urnába.