Nyolcszáz jelölt nem kérte az egymillióját

Vágólapra másolva!
Aki nem éri el a két százalékot, annak vissza kell fizetnie az egymillió forintos kampányfinanszírozási támogatást, így 800 jelölt nem élt ezzel. 
Vágólapra másolva!

Nyolcszáz képviselőjelölt lemondott az egymillió forintos kampányfinanszírozási támogatásáról – mondta a Magyar Államkincstár (MÁK) elnöke, Dancsó József.

A finanszírozásról csütörtökig köthetnek a jelöltek megállapodást a MÁK-kal, eddig 572 egyéni jelölte kezdeményezte ennek megkötését, amelyből 563-an alá is írták a megállapodást.

A támogatás összegét a „választói akarat befolyásolására alkalmas célra lehet használni”, azaz például szórólap, plakát készítésére vagy terembérlet fizetésére. Annak a jelöltnek, aki nem éri el a szavazatok két százalékát, vissza kell fizetnie a felhasznált kampánytámogatást.

Elég, ha formailag rendben vannak a kampányköltségről szóló számlák, mivel ahogy Dankó mondta, „nem az a kötelességük, hogy kampányeseményekre járjunk, és feltételezzük, hogy egy adott képviselőjelöltnek olyan nagy a választókerülete, hogy akár száz fórumot tudott tartani".