Ezreket állít hadrendbe a baloldal április 6-án

választások, mszp, összefogás, mesterházy attila, kormányváltás
Budapest, 2014. március 15. Mesterházy Attila, a Magyar Szocialista Párt (MSZP) elnöke beszél Budapesten, a Petőfi téren, miután bejelentették, hogy a várható vihar és az erős szél miatt elmarad az ellenzéki összefogás délutáni tüntetése 2014. március 15-én. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
Hetek óta kiemelten készül a baloldal a választások napjára, amelyen most már az új szabályok szerint nem lesz kampánycsend. A Kormányváltás külön munkacsoportot is alakított, amely pontról pontra kidolgozta, hogy az egyes választókerületekben hol és hogyan kell mozgósítani, kitelepülni, telefonálni április 6-án. A baloldali kampánycsapatoknak a Fideszt és a Jobbikot is figyelni kell, és mindenről beadványt kell készíteni, amiről lehet.
Vágólapra másolva!

Az új választási törvény egyik legnagyobb újdonságát április 6-án valószínűleg mindenki a bőrén érzi majd. Ne lepődjön meg senki, ha a választás napján aktivisták kopogtatnak, a kilincsén szórólapot talál, politikusok hívogatják telefonon, és az utcán álldogáló pártaktivisták buzdítják a voksolásra. Ez most már nem törvényellenes, a kampánycsendet ugyanis ezen a választáson eltörölték.

A baloldal hetek óta kiemelten készül erre az új szabályra. A Kormányváltás külön munkacsoportot is alakított, amely kizárólag azzal foglalkozik, hogy jól sikerüljön az április 6-i mozgósítás, és törvényes legyen a szavazatszámlálás – tudta meg az Origo. A munkacsoportot az MSZP alelnöke, Gúr Nándor vezeti, de több felkészülési megbeszélésen részt vett Szigetvári Viktor az Együtt-PM-től és Molnár Csaba a DK-tól. A Kormányváltás azért kezeli kiemelten április 6-át, mert az elkötelezett szavazókon túl szerintük azon a napon

arról, hogy elmenjen voksolni, és szavazzon Orbán Viktor ellen, a kormány leváltására.

Hasonló offenzíva várható a Fidesztől is. Fideszes források szerint ők már az egész utolsó hetet a mozgósítás jegyében töltik, és kihasználják majd azt is, hogy nem lesz kampánycsend a szavazás napján sem.

Gúr Nándort nem értük el, de Szigetvári Viktor megerősítette, hogy külön csapat foglalkozik egyrészt a szavazóköri delegáltak felkészítésével, másrészt a választókerületi stábok április 6-i feladatainak szervezésével. A baloldal a pénteki határidőig 9906 delegáltat jelentett be, vagyis a 10 386 szavazókör döntő többségében jelen lesz. Kizárólag néhány száz kisebb faluban lévő bizottságban nem lesz embere a Kormányváltásnak – mondta Szigetvári. A delegáltak számára videót is készítettek arról, mire kell figyelniük majd napközben és a szavazatszámláláskor. Ebben például arra is felhívják a figyelmet, hogy a baloldali delegált az urnát is írja alá a biztonság kedvéért, nehogy kicseréljék.

Legyünk nagyon láthatóak!

A választókerületi kampánystábok is részletes utasítást kapnak, mit kell csinálniuk április 6-án. "Legyünk nagyon láthatóak!" – foglalta össze röviden egy baloldali politikus az utasítás lényegét. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a meglévő címlisták alapján (akik aláírtak valaha az MSZP-nek, az Együtt-PM-nek vagy a DK-nak) minden szavazót meg kell szólítani személyesen vagy telefonon, és elmondani nekik, hogy most kell menni szavazni.

Április 6-án akár megafonnal is kampányolhat bárki, ha legalább 150 méterre van a szavazókörtől Forrás: MTI/Máthé Zoltán


Szigetvári Viktor azt mondta, hogy a kampánycsapatoknak már jelezték, hogy "tartalékot kell képezni" az utolsó napokra a szórólapokból, tollakból, újságokból és egyéb kampányanyagokból. Minden jelölt kap majd egy olyan anyagot az utolsó héten, amely a szavazólap mintáját ábrázolja, és "ezen lehet tanítani szavazni az embereket" – mondta Szigetvári.

Egy MSZP-s budapesti jelölt azt mondta az Origónak, hogy az elmúlt napokban a kampánycsapata legtöbb energiáját már az április 6-i készülés köti le. Egyrészt össze kellett gyűjteni a delegáltakat a szavazatszámláló bizottságokba, másrészt most állítják össze, pontosan hol fognak április 6-án standolni, és az önkénteseknek milyen címeket kell feltétlenül végigjárniuk. Emellett a jelölt szerint a központi javaslatok alapján részletesen meg kell tervezniük például azt is, hogy a hangszórós autók milyen útvonalakat járnak majd be április 6-án, és mely lakások ajtajára kerül Kormányváltást támogató, úgynevezett "kilincsakasztós szórólap".

Rajzolják a 150 méteres köröket

A kampánycsapatoknak minden választókerületben egy nagy térképen azt is fel kell tüntetniük, hogy hol vannak a szavazókörök, és

Ez azért fontos, mert a törvény szerint a szavazókörök 150 méteres körzetében továbbra is tilos marad a kampányolás. A 150 méteres körön belül nem győzködhetik a szavazókat az aktivisták, és ide a hangszórós autók sem jöhetnek április 6-án.

Szigetvári Viktor azt mondta, hogy több választókerületnél maguk tervezték meg egy Google-térképen, hová érdemes kitelepülni, merről jön a legtöbb szavazó, és hogy hová érdemes a legtöbb plakátot kihelyezni a választás napján. A választókerületi csapatoknak azt is össze kell írniuk, hogy akad-e olyan magánház vagy magánlakás, amelynek a tulajdonosa megengedi, hogy hirdetést rakjon ki a Kormányváltás a szavazás napján a ház udvarára vagy a lakás ablakába.

Egy budapesti jelölt azt mondta, hogy a saját teendők mellett külön kell figyelni az ellenfelek tevékenységét, mert "nyilván sem a Fidesz, sem a Jobbik nem fog aznap lazsálni". A választókerületi kampánystáboknak azt mondták, hogy "le kell csapni, ha az ellenfél hibázik", és inkább utasítson el a választási bizottság egy beadványt, de mindenről szülessen jegyzőkönyv. Több baloldali politikus emlékeztetett arra, hogy Fóton és a bajai időközi választáson a voksolást kampánycsendsértés miatt kellett megismételni. Így arra számítanak, hogy a fideszesek és a jobbikosok is hozzájuk hasonlóan "árgus szemekkel figyelnek és bejelentenek mindent" a 150 méteren belül.

Ez egybevág a Nemzeti Választási Iroda vezetőjének várakozásaival, Pálffy Ilona ugyanis egy március elején tartott sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy a 150 méteres szabály miatt "káoszra", és "rengeteg beadványra számít". Ezt azzal indokolta, hogy a törvény csupán azt írja, hogy "a szavazóhelyiség bejáratától számított 150 méteres távolságon belül – közterületen – választási kampánytevékenység a szavazás napján nem folytatható", de azt nem részletezi semmi, hogy szabályos-e, ha például egy megafon hangja behallatszik a tiltott területre.