Orbán: A miniszterelnökség olyan, mint a kamionsofőrség

Vágólapra másolva!
A kormányfő szerint a kormány szabályozni, ösztönözni, befolyásolni tudja a gazdaságot, de működtetni kizárólag a vállalatok tudják. Orbán Viktor erről a Waberer's International Zrt. 500 új nyerges vontatójának átadásán beszélt.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt négy év legfontosabb tanulsága, hogy a modern világban nincs olyan kormány, amely képes a gazdaságot működtetni, közölte Orbán Viktor kormányfő a Waberer's szállítmányozási cég kamionátadóján, amelyen 500 új nyergesvontatót állítottak flottába. "Egy kormány tudja a gazdaságot szabályozni, ösztönözni, befolyásolni, de működtetni kizárólag a vállalkozások tudják, és azokon belül is kulcsszerepe van azoknak az embereknek, akik a felelősséget viselik érte", mondta.

A kormányfő párhuzamot vont a miniszterelnökség és a kamionsofőrség között, jelezve: egyik fél sem térhet le a jó útról, éppúgy megállapodás szerint kell megérkeznie egy szállítmánynak, ahogy egy kormánynak is négy év elteltével oda, ahová azt a választás előtt meghatározták a választópolgárokkal. Hozzátette: "mindkét szakmában elég egy apró figyelmetlenség és máris megvan a baj".

Orbán Viktor úgy vélte: kevés olyan vállalkozás van, amely huszonegynéhány év kemény munkájával azt mondhatja, hogy dobogós saját szakmájának európai versenyében. Szavai szerint a Waberer's nem egyszerűen csak talpon maradt egy kiélezett európai versenyben, hanem ott van a dobogón és jó remény van arra, hogy még előrébb rukkoljanak a nemzetközi mezőnyben.

Szerinte így kellett volna, hogy történjen minden privatizált magyar vállalat esetében. "Nem az volt megírva a csillagokban föltétlenül", hogy privatizálnak egyébként Európában versenyképes magyar cégeket, aztán azok 1-2 éven belül egyszer csak eltűnnek, a vagyont eladják belőle és a területen működő gazdasági tevékenység egész egyszerűen megszűnik - jegyezte meg. Kiemelte: sokkal inkább úgy kellett volna történnie, mint itt, ahol korábbi állami vállalatok privatizálásából és modernizálásából indult el a sikertörténet.

A kormány nevében úgy fogalmazott: "jó lóra tettek", amikor stratégiai megállapodást kötöttek a Waberer's-szel. Orbán azt mondta, fontosak a nemzetközi cégek, nincs nélkülük magyar gazdaság, de mégis egészen más, ha magyar gazdaság stratégiai cégei között megjelennek a magyar tőketulajdonban lévő vállalatok.