Vágólapra másolva!
Az Együtt-PM vagyonosodási vizsgálatot kezdeményez a NAV-nál Rogán Antal ellen amiatt, hogy a fideszes politikus vagyonbevallásában 50 százalékosról 100 százalékosra változtatta lakásának tulajdoni hányadát. Rogán állítja: jogszerűen járt el, a lakást eddig a feleségével közös vagyonnak tekintette, most viszont pontosított, mert jogilag valóban övé az egész.
Vágólapra másolva!

Az Együtt-PM Szövetség nevében Juhász Péter társelnök közérdekű bejelentéssel fordul a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV), hogy vagyonosodási vizsgálatot kezdeményezzen Rogán Antal ellen. Az Együtt-PM szövetség a lépéstől azt várja, hogy kiderüljön, miből származik a Rogán házaspár "mesés ingatlanvagyona", titkol-e a fideszes politikus esetleg más több tízmilliós értékű vagyontárgyat vagy ingatlant is a választópolgárok elől.

Az Együtt-PM szerint Rogán Antal hirtelen jött vagyonosodása "a Fidesz legújabb Simon-ügye". Mint írták, a kormánypárti politikus március 21-én kézzel javította januárban leadott vagyonnyilatkozatát. Ebből kiderül, hogy Rogán Antalnak hirtelenjében megduplázódott a budai ingatlanvagyona, a Pasa Park nevű luxuslakóparkban feleségével közösen birtokolt lakásuk teljes egészében az ő nevére került, míg januárban csak 50 százaléka volt az övé. A politikus korábbi vagyonnyilatkozataiban szintén 50 százalékos tulajdoni hányadot tüntetett fel, pedig az ingatlan-nyilvántartás szerint a lakás száz százalékban az ő tulajdona.

Az ellenzéki szövetség közleményében az olvasható, Rogán Antal kézzel írt magyarázata szerint "az ingatlant házastársi közös vagyonnak tekintem, így valójában 50 százaléka a feleségem tulajdona. Az ingatlan-nyilvántartásban azonban 100 százalékban sajátként szerepel".

A szövetség szerint ez a magyarázat azonban több kérdést nyitott ki, mint amennyit megválaszolt. Rogán Antal feleségének ugyanis a saját nevén is van egy lakása a lakóparkban, egy 141 négyzetméteres lakás 52 százaléka az övé. Mindkét lakást hitelből vásárolták, a tulajdoni lapok alapján Rogánnak 111 ezer euró (mintegy 34 millió forint), nejének 30 millió forint hitel van bejegyezve a lakásra.

A szövetség felszólítja Rogán Antalt, "valljon színt": mit titkol még a választópolgárok elől? Milyen százmilliós vagyontárgyai, ingatlanjai vannak még? Rogán feleljen arra a kérdésre is: miért van szüksége neki és nejének két külön lakásra ugyanabban az épületben? Miből fizeti felesége a 30 milliós jelzálog részleteit, ha semmilyen jövedelemmel nem rendelkezik? - sorolták a kérdéseket a közleményben.

A Fidesz-frakció minderre úgy reagált: mindez ismét egy reménytelen politikus kétségbeesett kísérlete arra, hogy elterelje a figyelmet Simon Gábor még mindig tisztázatlan százmillióiról, valamint a kémregénybe illő afrikai útlevelek történetéről. "A baloldal ehhez a kínos próbálkozáshoz most éppen – a jelöltségébe már belebukott – Juhász Pétert használja fel" – fogalmaznak az MTI-nek küldött közleményben.

Hangsúlyozták, hogy a baloldal állításaival ellentétben a Fidesz frakcióvezetőjének nincsen két lakása. 2012-ben, második gyermeke születése után azzal a céllal vásárolták meg a szomszédos lakás felét, hogy két szobával bővítsék otthonukat. Az építkezés már befejeződött, a használatbavételi engedélyezés lezárultáig azonban külön helyrajzi számon szerepel a két ingatlan, még ha valójában egy lakásról is van szó. Minden ezzel ellentétes állítás hazugság – írták.

A Fidesz frakcióvezetője fenntartja magának azt a törvény adta jogot, hogy feleségével minden vagyona közös. Ami pedig a vagyonnyilatkozatot illeti: annak utólagos javítása teljesen jogszerű, ezt bizonyára Juhász Péter is tudja, akinek szövetségesei – például Lendvai Ildikó, Kolber István és Lamperth Mónika – is éltek már ezzel a lehetőséggel – ismerteti a közlemény.