Félmillió forintos keresetnél húzná meg a határt Mesterházy

Vágólapra másolva!
Mesterházy Attila MSZP-elnök szerint Magyarországnak erősebb forintra van szüksége, mert a jelenlegi árfolyam nehézséget okoz a devizahiteleseknek.
Vágólapra másolva!

A 300 forintnál gyengébb euróárfolyam nem jó a gazdaságnak, a 300 forintnál erősebb árfolyam jelenti azt az egyensúlyt, amely megfelel az exportőröknek és javítja a versenyképességet, mondta Mesterházy Attila MSZP-elnök a Bloomberg hírügynökségnek. A gyengébb forint fokozta a devizahitelesek terheit, és ezáltal szociális problémákat okozhat - vélekedett.

Mesterházy Attila hangsúlyozta: ha sikerül legyőzniük a Fideszt a vasárnapi választáson, kivezetik a legtöbb szektorális adót, hogy ösztönözzék a befektetéseket és a gazdasági növekedést. Az ellenzéki politikus csökkentené a bankadót és kivezetné a többi hasonló adót négy éven belül, amennyiben a gazdasági növekedés ezt megengedi.

Úgy vélte, a gazdaságpolitika jelenleg kiszámíthatatlan, és emiatt a bizalom az ország iránt rendkívül alacsony. Növekedésre és munkahelyekre van szükség - tette hozzá.

Mesterházy Attila arról is beszélt, hogy a személyi jövedelemadó jelenlegi 16 százalékos adókulcsa helyett magasabb, 30 százalékos adókulcs kellene azok esetében, akik többet keresnek havi 500 ezer forintnál, és alacsonyabb adókulcs azoknak, akik kevesebbet keresnek, mert ez igazságosabb lenne. A minimálbért mintegy 50 százalékkal meg kellene emelni, hogy az adók levonása után 100 ezer forint maradjon az emberek zsebében - közölte.

A szocialista pártelnök úgy látja, a közvélemény-kutatási adatok félrevezetők, mert az emberek félnek megmondani a véleményüket Orbán Viktor kormányzása alatt, akinek Mesterházy véleménye szerint több hatalma van, mint bármely elődjének a vasfüggöny leomlása óta.