MSZP: A kormány 163 milliárdot költött saját magára

Vágólapra másolva!
A szocialisták sokallják a minisztériumi autó- és bútorbeszerzéseket, utazásokat.
Vágólapra másolva!

Az MSZP szerint Orbán Viktor "vizet prédikált és bort ivott", amikor takarékos kormányzást ígért, a mostani kabinet ugyanis több mint 163 milliárdot költött magára. A szocialista Józsa István közleményében azt írta: 2010-ben beszerzési stopot hirdettek a kormányzati eszközbeszerzésekre, amely ma is érvényben van. Ennek ellenére a tárcák és háttérintézményeik saját bevallásuk alapján az elmúlt négy évben több mint 163 milliárd forintot költöttek tanácsadókra, utazásra, bútorra, autóra, telefonra és informatikára, közölte.

A legtöbbet, csaknem 62 milliárd forintot a fejlesztési minisztérium költötte, "miközben semmiféle érdemi fejlesztés nem volt", az NFM tanácsadói, ügyvédei és egyéb megbízottjai több mint 17,3 milliárd forinttal lettek gazdagabbak, és itt költötték a legtöbbet bútor- és autóbeszerzésre is - sorolta az ellenzéki képviselő. Az egészségügyet és oktatást is magában foglaló tárca több mint 29 milliárd forintot költött magára, miközben az egészségügyből, az oktatásból és a szociális területről háromszor 300 milliárdot vont ki az Orbán-kormány - jegyezte meg Józsa István.

"Miközben Matolcsy György luxus-éttermekben befektetési bankárokkal ebédelt egy közmunkás havi fizetésének többszöröséért, és bizalmas információkat fecsegett ki, Magyarország bóvliországgá" vált, versenyképessége romlott, a Nemzetgazdasági Minisztérium pedig csaknem 23 milliárd forintot költött saját kényelmének növelésére" - írta, hozzátéve: "ennek az esztelen és öncélú pazarlásnak" véget kell vetni, az Orbán-kormánynak április 6-án mennie kell.