A jobbikosok a legaktívabb facebookozók

Vágólapra másolva!
A Fideszt főleg az idősebb, közszférában dolgozók követik a Facebookon, az MSZP-t a magánszféra alkalmazottai, a Jobbikot pedig az alacsony iskolázottságúak.
Vágólapra másolva!

A politikai pártok közül a Jobbik Facebook-követői a legaktívabbak: több mint 25 százalékuk naponta, majdnem 39 százalékuk pedig hetente mutat politikai aktivitást – derül ki a Közösségi kalandozások nevű online tévé és a MediaQ közös kutatásából.

Csaknem azonos aktivitást mutatnak az Együtt és a Fidesz követői: az Együttnél napi szinten 13, heti szinten pedig 20 százalékuk aktív, a Fidesznél naponta 11, hetente 22 százalékuk aktivizálja magát a Facebookon. A vizsgálat szerint az internetezők mindegy 30 százalékát érdekli nagyon vagy az átlagnál jobban a politika.

A Fideszt inkább a 40 év feletti, budai vagy vidéki, közszférában dolgozók követik, az MSZP-t az ugyancsak 40 év feletti, fővárosi vagy iparvárosi, magánszférában dolgozó alkalmazottak.

A Jobbikot a 18–30 év közötti, alacsony iskolázottságúak és státusúak kövezik, valamint a 25–40 közötti vidékiek. Az Együtt-PM követőinek zöme 30–50 közötti, fővárosi vagy nyugat-magyarországi, értelmiségi vagy vállalkozó, a Demokratikus Koalícióé pedig többségében 50 feletti, kisnyugdíjas vagy alacsony státusú ember.

Az LMP a 20–40 év közötti fővárosi, fiatal értelmiségieket szólította meg, akik általában magas státusúak, vagy olyan a családi hátterük.